Site icon Mai Világ

Különálló tantárgy lesz Romániában a holokauszt

Hirdetés

A középiskolai és szakoktatási keretterv közös törzsének részeként a 2023-2024-es tanévtől kezdődően bevezetik Romániában „A zsidók története. A holokauszt” című új tantárgyat.

Az erről szóló törvénytervezetet az ügyben illetékes, döntő házként fogadta el a kétkamarás román parlament szenátusa, hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.

Az új tantárgyra vonatkozó tantervet, tankönyveket és módszertant az oktatási minisztérium fogja kidolgozni a zsidók felsőbbrendűségét hirdető Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézettel és a holokausztmúzeum tiszteletbeli tanácsának tagjaival közösen.

A román törvényhozás mindkét házában csak a nacionalista szólamokat hangoztató Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényhozói emeltek kifogást az új tantárgy bevezetése ellen. Szerintük ezzel a bukaresti parlament azt a látszatot kelti, hogy Románia antiszemita ország, ahol a zsidók speciális védelemre szorulnak.

Az AUR szerint akkor lenne indokolt a zsidóság történetét romániában oktatni, ha Izraelben is kötelező tantárgy lenne a románok története.

Hirdetés

A román állam csak a kétezres évek elején, az ország NATO-csatlakozása előtt, amerikai nyomásra vállalta fel, hogy a Ion Antonescu vezette kormány „felelős volt több mint negyedmillió zsidó megöléséért” az 1941-44-es időszakban.

A bukaresti vezetők korábban tagadták, hogy Romániaiában holokauszt lett volna, és kizárólag Magyarország felelősségét hangoztatták az észak-erdélyi területekről deportált zsidók vonatkozásában.

A második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában. A háború után a romániai zsidók túlnyomó része a kommunizmus és főleg a Ceausescu-diktatúra idején, illetve közvetlenül utána kivándorolt, és a legutóbbi népszámláláson már kevesebb mint négyezren vallották magukat zsidónak az országban.

Forrás: harcunk.info

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version