Itthon

Lebuktatjuk Márki-Zayt: már 2008-ban pénzzel támogatta a baloldalt

Hirdetés

Márki-Zay Péter egy beszélgetésen bevallotta, hogy 2008-ban pénzzel is támogatta a baloldali Barack Obama kampányát.

Van a Matovič nevezetű megbukott szlovák miniszterelnök. Ugyanabból jön. Tengerentúlról, ez az amerikai, vallásos, republikánus közeget jól ismeri, Márki-Zay Péter is onnan szerzett tapasztalatokat” – mondta Hont András az ATV-ben. A jellemzésében tetten érhető szándék pedig egyértelmű: felmutatni Márki Zay Péterben azt a hazai kereteken is túlmutató jobboldaliságot, melynek bizony komoly amerikai gyökerei és tapasztalatai vannak.

Ezzel a kísérlettel azonban két óriási probléma van. Az egyik teljesen nyilvánvaló – és ezzel tényleg csak egészen keveset szeretnénk foglalkozni –, mégpedig hogy Márki-Zaynak semmiféle kiforrott politikai ideológiája nincsen. Ha hosszasan nézzük a videóit (és máshogyan nem is lehet szemlélni azokat, csak hosszasan, végtére is, ha beszélni kezd, akkor úgy tud önmaga hatása alá kerülni, mint Fidel Castro fénykorában, és képtelen abbahagyni a szónoklást), akkor megtapasztalhatjuk, hogy az egyes gondolatainak körvonalaiból nem rajzolódik ki egységes világnézet. Egyébként nem mellékesen már csak azért sem, mert Márki-Zay arra a hőstettre is képes, hogy akár mondaton belül is ellentmondásba keveredik saját magával. Szóval amit kapunk, az inkább egy világnézeti bólé, annyi tudatossággal, mintha egy házibuli előtt gyorsan összeöntenénk a bárszekrényben talált összes piát. Majd a biztonság kedvéért még jó alaposan meg is ráznánk, csak hogy teljes legyen a kavalkád.

A második ellenérvünk a Márki-Zaynak tulajdonított jobboldali, republikánus hagyománnyal szemben, hogy annak ellenkezőjéről éppen ő maga beszélt. A Gulyás Mártonnak adott interjúban ugyanis egyértelműen beismerte, hogy az Egyesült Államokbeli tartózkodása idejére eső 2008-as elnökválasztáson a demokrata jelöltet, Barack Obamát támogatta.
Kezet fogtam, találkoztam Hillary Clintonnal, és Obamától is mondjuk egy öt-hat méterre voltam körülbelül az egyik ilyen indianapolisi (…) kampányrendezvényen. (…) Én adománnyal is támogattam egyébként Obama kampányát, tehát az is nagyon tetszett nekem.

Itt van nekünk tehát Márki-Zay, akit éppen az európai amerikai értelemben vett jobboldaliság csillagos celofánpapírjába próbálnak becsomagolni. Akiről aztán kiderül, annyira republikánus, hogy konkrétan pénzzel támogatta a republikánusok ellenfelét. Kellemetlen, na, mint HVG-grafikusként fogakat rajzolni Karácsony Gergely szájába.

Hirdetés

Majd ugyanebben a partizános interjúban Márki-Zay felmondja a baloldal kedvenc toposzát is az amerikai társadalom mélyrétegeiben tanyázó, intézményesült rasszizmusról. „Őszintén szólva nem gondoltam volna még 2009-ig, vagy 2008-ig, hogy valaha lesz az én életemben fekete elnöke az USÁ-nak” – tárulkozik ki Márki-Zay. Merthogy az amerikai társadalom túlságosan rasszista (Márki-Zay megfogalmazásában: hagyománytisztelő) egy ilyen forradalmi tett végrehajtásához.

Akkor nézzük a Márki-Zay által felmondott balos propagandával szemben a tényeket! A Pew közvélemény-kutató már 2003-ban azt mérte, hogy az amerikai társadalmon belül mindössze 6 százalék volt azoknak az aránya, akik elutasították, hogy fekete elnökjelöltre szavazzanak. Ezzel szemben 1958-ban még 53 százalék nyilatkozott így. Azaz ha a tendenciát figyeljük, akkor valószínűsíthető, hogy 2008-ra még tovább csökkent a – 2003-ban mért – 6 százalékos elutasítottsági szint.

Erre mit tesz Márki-Zay Péter a valóságból történő kiindulás helyett? Lényegében felmondja a szélsőbalos woke ideológia egyik hazug közhelyét az amerikaiakban mélyen még mindig ott lappangó fajgyűlöletről.

Sokkal okosabbak persze ezek után sem lettünk, hogy mit gondol Márki-Zay a világról, két dolgot azonban biztosan kijelenthetünk. Először is semmi köze az amerikai jobboldalhoz, hiszen még pénzzel is támogatta a demokraták kampányát. Másodszor pedig úgy nyeli be a szélsőbalos propaganda állításait, mintha barbecue-ba áztatott csirkefalatkák volnának. Ilyen előzmények után inkább fogadjuk el realista dokumentumfilmnek az X-akták űrlényes részeit, mint igazságként (ami, mint tudjuk, odaát van) Márki-Zay jobboldaliságát.

Forrás: drot.info

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!