Európa

Legújabb őrület: migránsok, akik svéd pénzből nyaralnak otthon

Hirdetés

Menedékjogért folyamodtak, meg is kapták – majd hazautaztak nyaralni, és a költségeket a befogadó állam állta.

A svéd fegyveres erők a Külügyminisztérium megbízásából a közelmúltban több mint 1100 embert szállítottak repülőn Afganisztánból Svédországba.

Az „utasok” között számos olyan afgán is volt, aki korábban, üldöztetésre hivatkozva folyamodott menedékjogért Svédországban, és meg is kapta azt – majd a külügyminisztérium tanácsa ellenére úgy döntött, hogy „hazautazik” nyaralni.

A szállítás és a kiterjedt biztonsági intézkedések költségei magasak – írta meg a svéd sajtó. Emlékeztetnek: eddig a svéd adófizetők állták ezeket a költségeket, annak ellenére, hogy Ann Linde külügyminiszter korábban azt állította, hogy akik a Külügyminisztérium tanácsa ellenére utaznak vissza Afganisztánba, azoknak maguknak kell viselniük a költségeket – írta meg a V4NA.

Linde ma már úgy nyilatkozik:

nem világos egyelőre, hogy a költségek kiszámítása hogyan történik majd, ám a hazautazó afgánoknak nem kerül jelentős összegbe, „kevéssel lesz drágább, mint egy hagyományos repülőjegy”

Sven Olof Sällström parlamenti képviselő nemrégiben megkérdezte a külügyminisztertől, hogy szerinte ésszerű-e, hogy a Svédországban menedékjogot kapott személyek abban az országban töltik a szabadságukat, ahonnan elmenekültek. A külügyminiszter válasz helyett felháborodásának adott hangot. Szerinte Sällström csak feltételezéseket fogalmaz meg és megpróbálja „sz**rral dobálni az embereket”. A miniszter szerint a svéd tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldieknek minden joguk megvan ahhoz, hogy a külügyminisztérium segítségét kérjék, amikor hazájukban nyaralnak.

Hirdetés

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!