Európa

Lemondásra szólította fel az ukrán főparancsokot az Azov dandár vezetője

Hirdetés

Olekszandr Szirszkij főparancsnokot és az ukrán hadvezetést bírálta egy interjúban Bohdan Krotevics, az ukrán hadseregben harcoló szélsőséges félkatonai alakulat, az Azov dandár egykori parancsnoka. Szerinte a vezérkar második világháborús reflexek és elavult irányelvek alapján irányítják a hadsereget.

A katonák életét kockáztatja Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok, aki a „háborús bűncselekmények határán mozgó” döntéseket hoz – erről beszélt Bohdan Krotevics, az ukrán hadsereg kötelékében harcoló hírhedt alakulat, az Azov dandár (korábbi nevén Azov ezred) egykori parancsnoka a The Guardiannek.

Krotevics 2014 óta harcolt az oroszok ellen, az ezred tagjaként vett részt Mariupol 2022-es védelmében is. Az Azovsztal ostromát követően rövid időre orosz fogságba esett, majd egy fogolycserét követően visszatért a frontra.

Krotevics nemrég mondott le az Azov dandár vezetéséről azért, hogy szabadabban beszélhessen az ukrán hadseregben uralkodó állapotokról.

Hirdetés

Mint egykori hadifoglyot megilleti a jog, hogy önként távozhat az ukrán hadseregből, amellyel élt is, mivel úgy látta, hogy „a katonáktól olyan parancsok teljesítését követelik meg, amelyeket maguk sem hajtanának végre.”

Elmondása szerint Olekszandr Szirszkijből hiányzik a stratégiai képzelőerő, akinek távoznia kell a posztjáról. Krotevics szerint Szirszkij nem volt képes áttörni az orosz vonalakat, túl sok időt fordított a kurszki offenzívára, miközben súlyos veszteségeket szenvednek el Pokrovszk alatt. „Szirszkij nem egy magas tudományt és a háború művészetét próbálja alkalmazni” – mondta Krotevics, azzal vádolva a főparancsnokot, hogy

„csak két funkciója van: ha az ellenség támad, akkor csak több embert dobjon oda. Ha pedig az ellenség túlerőben van, vonja vissza az embereket, és mondja, hogy aggódik az emberek élete miatt.”

Szirszkij mellett a teljes ukrán hadvezetést is éles kritikákkal illette az egykori Azov-parancsnok, aki arról beszélt, hogy

a vezérkarban még mindig a második világháborús beidegződések uralkodnak, a kijevi hadvezetés például nem volt felkészülve az FPV-drónok és siklóbombák jelentette kihívásokra.

Hirdetés

Szerinte ez súlyos hiba, mivel így az oroszok elmélyítették a frontvonalat. A világháborús reflexek mellett szerinte napjainkra elavult, 2016-os irányelvek szerint irányítják az ukrán hadsereget. Kifogásolta továbbá, hogy szerinte a hadvezetés rendszeresen mikromenedzselte a hadsereg legkisebb alakulatainak a működését is, miközben az egységek kényszerpihenőit az arcvonal közvetlen közelében rendelték el.

Krotevics szerint előfordult olyan, hogy 50 méterrel arrébb rendeltek el pihenőt az elfoglalt harci állásaiktól.

Az egykori katona most egy privát hírszerzőcéget akar létrehozni, amely Oroszországról, Belaruszról, Észak-Koreáról és más, Ukrajnával barátságtalan országokról tervez információt gyűjteni, és szoros összeköttetésben tervez dolgozni a Nyugattal.

A Krotevics által elmondottakra sem Olekszandr Szirszkij, sem az ukrán vezérkar nem reagáltak egyelőre.

Forrás: MTI

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!