Site icon Mai Világ

Lengyel nagyágyú durrant bele a brexitbe

Hirdetés

A Nagy-Britanniában született Jan Rostowski volt lengyel pénzügyminiszter és pénzügyminiszter-helyettes nem kisebb célt tűzött maga elé, mint hogy megakadályozza a brexitet. Az egyik új brit párt képviselőjelöltjeként indult az európai parlamenti választáson.

A pártjukkal elégedetlen volt munkáspárti és konzervatív képviselők által néhány hete alapított Change UK párt színeiben indul az európai parlamenti választáson Jan Rostowski, Lengyelország korábbi pénzügyminisztere, illetve miniszterelnök-helyettese, aki azt tervezi, hogy megakadályozza a brexitet – adta közzé a politikussal készült beszélgetését a Business Insider.

Rostowski, aki Nagy-Britanniában született és nőtt fel, megélt már életében történelmi, sorsfordító időket, először akkor, amikor a rendszerváltás idején hazautazott szülei szülőföldjére, Lengyelországba.

Először a pénzügyminiszter tanácsadója volt 1989 és 1991 között, amikor a szocialista rendszer leváltásának legkeményebb időszaka zajlott Lengyelországban is, majd 2007-ben a mérsékelt konzervatív kormány pénzügyminisztere lett. Ezzel másodszor is egy történelmi változás, a 2008-2009-es pénzügyi és gazdasági válság kellős közepén találta magát – immáron döntéshozói pozícióban. Az akkor összeomlás felforgatta a világgazdaságot és szétszaggatta a megszokott politikai rendet. Rostowski később országa miniszterelnök-helyetteseként is szolgált.

Londonba visszatérve újra belevette magát a politikába, mert úgy látja, hogy a brexit a legrosszabb dolog, ami Nyugat-Európában történt a második világháború óta. Mint az amerikai hírportálnak elmondta, politikusként mindig úgy érezte, hogy a történelem fordulópontjain ott kell lennie az események sűrűjében. Most ilyen pillanatot élünk, amely rossz Nagy-Britanniának és rossz Európának is – vezette elő, miért vállalt képviselőjelölti szerepet.

Hirdetés

Rostowski első számú célja, hogy elérje egy újabb népszavazás kiírását az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról. Ezért már korábban csatlakozott az egyik olyan civil kezdeményezéshez, a Remain Alliance csoporthoz, amely éppen erre szerveződött. Szerinte a 2016-os függetlenségi népszavazáson a kilépéspártiak egyik nagy hazugsága az volt, hogy a britek élvezhetik az EU előnyeit, miközben nem kell vállalniuk az uniós tagsággal járó kötelezettségeket.

A brit-lengyel politikus szerint a brexitreferendum egyik egyenes következménye a brit politikai pártrendszer teljes összeomlása. Ez utat nyit olyan figurák felemelkedése előtt, mint Nigel Farage, a brit függetlenségi párt (UKIP) volt elnöke, aki nemrég saját politikai erőt hozott létre Brexit Párt néven. Az utóbbi a május végi európai parlamenti választások előtt magasan vezeti a népszerűségi listákat, elsősorban a toryktól átpártolt szavazóknak köszönhetően. Rostowski szerint megvan a lehetősége annak, hogy ez az új politikai erő megnyerjen egy parlamenti voksolást, és így Farage bemasírozzon a Downing Street 10.-be.

A brexit körüli megosztottság és a parlament, illetve a kormány képtelensége, hogy tető alá hozza a szigetország kilépését az EU-ból, legyalulta a hagyományos pártok népszerűségét, utat nyitva az olyan új képződmények előtt, mint a Brexit Párt és a Change UK. Rostowski úgy véli, jó képviselője lenne az utóbbinak, mivel nagyon sokat tud az EU működéséről. 2007 és 2013 között részt vett az uniós pénzügyminisztereket tömörítő Ecofin ülésein, ahol érdekes tapasztalatot szerzett a britekről.

A szigetország képviselői meserei voltak annak, hogy a lehető legjobb egyezséget érjék el EU-s partnereikkel, az EU-val szemben. A brit-lengyel politikus úgy látta, hogy messze a legjobb tárgyalók. Visszaemlékszik egy vitára brit, francia és német kollégája között a pénzügyi elszámolóházak kérdéséről, amelynek végén a franca küldött majdnem elsírta magát.

Amikor a briteknek valami tényleg fontos volt, szimplán lejátszották a pályáról a vitapartnereiket. Hihetetlen volt – fejtegette a Business Insidernek. Ez az, amiért Európában sokakat felbőszít a brexit: Nagy-Britannia kötötte az EU-val a lehető legjobb egyezséget (például sok kivételt ért el a közös szabályok alól), és most egyszerűen hátat fordít ennek, mondván: köszi, nem kérünk belőle.

Hirdetés

Szemben a Brexit Párt repülőrajtjával a Change UK viszonylag gyengén kezdett. A közvélemény-kutatások egy számjegyű támogatottságot mérnek a pártnak, amely nehezen alakítja ki közös identitását. (Szemben a brexiterekkel, akik úgy vélik, az azonnali, az EU-val kötött megállapodás nélküli kilépés nyitja meg az utat az ország felemelkedése előtt.) Rostowski reméli, hogy lesznek még magasabban is az április végi kilencszázalékos szintnél.

Hirdetés
loading...
Exit mobile version