Site icon Mai Világ

Lengyelországban már nagy a baj: eljött a világvége a sertéshús piacán

Hirdetés

A lengyel hentesek egyesületének vezetője szerint eljött a világvége a sertéshús piacán, ugyanis a kínai sertéspestisjárvány miatt megfizethetetlen szintre nőnek az árak.

Az élő sertés Lengyelországban őrülten megdrágult. A hízó kilójáért november közepén átlagosan 5,65 zlotyt kellett fizetni, ami 35 százalékkal több, mint egy éve. A feldolgozóknak gondjuk van a hús eladásával is, mert a kereskedelmi hálózatoknak nem akarnak többet fizetni a korábbinál – derül ki a Business Insider Polska cikkéből.

Piotr Ziemann, a hentesek szakmai szervezetének vezetőhelyettese szerint az, ami a sertéshús piacán folyik, az egy igazi világvége. Amióta felfedezték a sertéspestist Kínában, Európában és Lengyelországban a sertéshús ára 100 százalékkal, ezen belül néhány sertéshúsféle ára 200 százalékkal nőtt.

Tudva, milyen haszonkulccsal dolgoznak a húságazatban, előfordulhat, hogy üzletileg senkinek nem éri majd meg sertéshússal foglalkozni.

A nagykereskedők, illetve a kereskedelmi hálózatok nem fogadják el az árnövekedést, ez áruhiányhoz vezet a boltok polcain, illetve, amit már előre látunk, el fogják önteni külföldi termékekkel Lengyelországot – tette hozzá Ziemann.

Hirdetés

A német piacon az utóbbi két hétben a hízó ára kilónként 10 eurócenttel drágult, ami a lengyel piacra is begyűrűzött, ahol már 7,57 zloty/kilogramm az ár a tavalyi 5,5 zloty helyett. Az előrejelzések szerint 2020 közepéig maradnak a magas árak

Hirdetés
loading...
Exit mobile version