Site icon Mai Világ

Leszúrt disznót „sétáltatott” meg három román London utcáin

Hirdetés

Három Nagy-Britanniában letelepedett román állampolgár látványos utcai jelenetet rendezett Londonban, miután autójuk csomagtartójából kivettek egy frissen levágott disznót, amelyet egyikük a hátára emelt, és aztán a járókelők hüledező tekintetétől követve az autókat kerülgetve végigvonul az utcán. A pillanatot lefilmezték és közzétették a különböző közösségi média felületeken. A rövid felvétel néhány óra leforgása alatt virális lett – írja az Adevărul nyomán a Digi24 portál.

A videóban látható, hogy a három férfi hogyan veszi ki a leszúrt állatot az autó csomagtartójából, majd egyikük hátára emeli, és több ember szeme láttára átmegy vele az utcán.

– Gyerünk, fiúk, mozogjatok azzal a disznóval – kiáltja egy asszony, hallhatóan jól szórakozva a történteken. A háttérben egy gyerek nevetése is behallatszik, több mint valószínű, hogy ő is a csoport tagjaként vett részt a jelenetben.

Nem először fordul elő, hogy néhány román állampolgár rossz értelemben vett szenzációt kelt Angliában. Júliusban több román férfi összetűzéséről számolt be az angliai és a romániai sajtó.

Hirdetés

A gengszter filmeket idéző verekedés Sheffield egyik utcájában történt, és csak néhány óra elteltével tudták elfojtani a helyszínre érkező különleges rendőri alakulatok.

Forrás: vadhajtások

Hirdetés
loading...
Exit mobile version