Site icon Mai Világ

LMBT-gyerekeket nevelő szülők írtak levelet Ferenc pápának

Hirdetés

Ferenc pápának írt nyílt levelet az LMBT-gyerekek keresztény szüleit tömörítő olaszországi nemzeti szervezet, a 3VolteGenitor. A Felszabter.hvgblog.hu közölte a levelet, persze hanyag fordításban. A között sem sikerült különbséget tenniük, hogy mi a szentség és a szentelmény. Ám még nagyobb baj, hogy a neoliberális portál egy olyan ideológia terjesztésében játszik szerepet, mely egy életre megnyomorítja a vétlen gyermekeket.

„A 3VolteGenitori szervezet Szerencsés Szülei” aláírással ellátott levél érkezett Ferenc pápához, miután a Vatikán nemrégiben bejelentette: nem áldja meg az azonos nemű párokat. A levélben azt írják, LMBT-gyermekek katolikus szüleiként nem hallgathatnak azokról a szenvedésekről, amelyeket a Hittani Kongregáció a homoszexuális párok megáldásáról szóló válasza okoz. Nehezményezik, hogy 2020-ban még meleg fogadtatásban és atyai szeretetben részesültek, amikor büszkén bemutatták a Szerencsés szülők című kiadványt, amely a gyermekek homoszexualitásával szembesülő keresztény szülők tanúvallomásait tartalmazza „a ráébredés során megélt küzdelmeikről”. Ezzel szemben a mostani „tiltás” olyan hatással volt rájuk, „mint amikor egy hatalmas vihar figyelmeztetés nélkül csap le a kora tavaszi meleg napokon, amikor a virágok éppen bontogatják szirmaikat”.

Egyebek mellett leírják azt is, hogy mély fájdalmat és zavart éreznek, amikor azt látják, hogy a bűn kövét vetik gyermekeikre azért, mert őszintén élik meg a szexuális identitásukat, amelyet nem ők választottak. „Ez a tiltás számunkra ambivalens, hiszen alapvető ellentmondásban van az Atyaisten szeretetével és irgalmasságával” – olvasható a levélben.

A Felszabter.hvgblog.hu közlése szerint a szülők azt írják, ha az Anyaszentegyháznak nincs „hatalma” ennek a szeretetnek a megáldására, „akkor mi, szülők, akik meghívást kaptunk gyermekeink meghallgatására és támogatására, megáldhatjuk őket, készek vagyunk találni erre egy »szentséget«”. És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra! Az eredeti levélben ugyanis a „sacramental” szó szerepel, ami nem szentség, hanem szentelmény. A különbség pedig óriási! Szentséget (latinul sacramentum) senki nem találhat vagy alkothat.

A szentségeket ugyanis Krisztus rendelte. Méghozzá hetet, s Krisztus szintjére emelné magát az, aki kitalálna egy nyolcadikat!

Hirdetés

Szentelményeknek (latinul sacramentalia) a katolikus egyházban azokat a személyeket és tárgyakat nevezik, akiket és amiket a pap Krisztustól nyert meghatalmazásánál fogva megáldhat, illetve megszentelhet. Ide tartozik például a hívek megáldása szentmise után, illetve a templomok, a gyertya, a hamu vagy a barka megszentelése. Óriási különbség azonban, hogy a szentelmények mögött nincs Krisztus egyenes rendelése. A levél írói feltehetőleg ilyesfajta áldásra gondoltak, így a Felszabter.hvgblog.hu hanyag fordítást jelentetett meg. Ám ettől függetlenül a magukat kereszténynek nevező, LMBT-gyereket nevelő szülőknek újabb szentelményt kitalálni sincs joguk.

A fordítást egyébként az LMBT-gyermekek szülei és támogatói csoport nevében Tóth Gáborné jegyzi. A levelet elolvasva pedig újra tanúi lehetünk annak, hogyan akarják kiforgatni a kétezer évre visszamenő krisztusi tanítást nyelvtani és egyházi szempontból is. A levél végén arra kérik gyerekeiket, hogy felemelt fejjel éljék meg szeretetüket.

Mi pedig arra kérjük ezeket a szülőket, hogy hagyják békén a tiszta szívvel született gyerekeket,

akiknek kisiskolásként nemhogy az nem jutna normál esetben eszükbe, hogy átoperáltassák magukat, hanem azt sem tudnák, mi fán terem a szexualitás. Ha keresztényeknek vallják magukat, ismerniük kell a Prédikátorok könyvének azon passzusát, mely kimondja:

„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak”.

Hirdetés

Akkor tudniuk kellene, hogy semmi helye nincs a szexualitásnak az óvodások és a kisiskolások körében. És nem lehet tiszta akarat egy ártatlan gyermekben az, hogy kés alá feküdjön, és nemet váltson. Ilyet csak egy olyan gyermek tesz, aki a legsúlyosabb befolyásoltság alatt él. Mi is küzdünk az ő jogaikért! Keresztényként. Csak egész másképp…

Forrás: vasárnap.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version