Site icon Mai Világ

Lombardia bepereli az olasz kormányt az elhibázott járványkezelés miatt

Genova, 2020. április 28. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök védõmaszkban érkezik az új genovai híd befejezésének ceremóniájára 2020. április 28-án. Az új híd utolsó elemét a miniszterelnök jelenlétében illesztették be, de a híd felavatását az elsõ forgalmi próbák után a következõ hónapokban tervezik. A tervezõjérõl Morandi hídként ismert korábbi szerkezet két éve omlott össze. MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

Hirdetés

A félresikerült járványkezelés miatt egymásra mutogat Milánó és Róma. A központi kormányzat egy héttel ezelőtt vörös zónába sorolta az észak-olaszországi Lombardiát, így a boltoknak, éttermeknek és iskoláknak is be kellett zárniuk. Majd nem sokkal később kiderült, hogy a döntést hibás járványadatokra alapozták, így a régió mégis visszakerülhetett a narancs színű csoportba, élvezve az ezzel járó enyhítéseket.

Az egészségügyi miniszter szerint a lombardiai vezetés adott le rossz számokat, míg a tartományt vezető jobboldali-konzervatív Liga ezt nem ismeri el és a kormány alkalmatlanságát hangsúlyozza.

Attilio Fontanais kormányzó úgy döntött, hogy bepereli a római vezetést, amiért a bezárásokkal anyagi kárt okozott a lombardiai vállalkozóknak. Szerinte a rövid kiesés is euró milliókba került.

Forrás: euronews

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version