Világ

Lövöldözés egy kazanyi iskolában: sok diák meghalt

Hirdetés

Kedd délelőtt egy iskolánál nyitott tüzet egy tinédzser a Moszkvától 800 kilométerre keletre lévő Kazanyban, Tatárföld fővárosában. Az áldozatok pontos számáról egymásnak ellentmondó információk érkeznek.

BBC úgy tudja, hogy legkevesebb hét diák és két tanár halt meg a 175-ös számú iskolában. Korábban még 11 áldozatról írtak. 12 gyereket és négy felnőttet kellett kórházba szállítani.

Russia Today is kilenc halottról ír. Az ellentmondást az okozhatja, hogy egyes hírek szerint ketten menekülés közben kiugrottak az ablakon, így vesztették életüket.

A korábbi sajtóhírek szerint két ember nyitott tüzet, később ezt korrigálták. Egy támadó lövöldözött, egy 19 éves fiú, akit őrizetbe vettek. Állítólag egy robbanást is hallottak az iskolánál.

Többen a második emeletről ugrottak ki:

Hirdetés

Az ablakon ugrottak ki a második emeletről többen, akik a támadás elől menekültek. Ez látható a közösségi oldalakon megosztott amatőr videók egyikén:

Hirdetés

Az iskolában körülbelül ezren voltak, amikor a lövöldözés kezdődött. A rendőrség közlése szerint már nincs veszély az épületben. A támadás okát egyelőre nem tudni, a hatóságok vizsgálatot indítottak. Az iskola környékén rengeteg rendőr- és mentőautót lehet látni.

Hirdetés
Hirdetés

Forrás: euronews

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!