Európa

Tüntetők szakították félbe Emmanuel Macron beszédét Hollandiában

Hirdetés

Hollandiában tüntetők megzavarták Emmanuel Macron francia elnök beszédét, írja a Reuters.

„Azt hiszem, elvesztettünk valamit. Hol van a francia demokrácia?” – kiabálta egy férfi a Nexus Intézetben tartott rendezvény kezdetén. Egy másik tüntető transzparenst tartott, amelyen ez állt: „Az erőszak és a képmutatás elnöke”.

Macron válaszolt is az ellene tüntetők felvetéseire, de nehezen jutott szóhoz a kiabálásoktól. „Önök szavaznak és megválasztanak embereket (…) tiszteletben kell tartani az emberek által megszavazott intézményeket” – mondta. Macron ezután folytatta beszédét. A teremben tartózkodó újságírók szerint a tüntetőket eltávolították.

A nyugdíjkorhatárt két évvel, 62-ről 64-re megemelő törvénytervezet ellen több mint két hónapja kezdődött tiltakozás Franciaországban.

A százezres tömegdemonstrációk mindaddig békések voltak, amíg a kormány nem léptette életbe a francia alkotmány 49.3-as cikkét a nemzetgyűlési szavazás megkerülésére. A döntés utcai zavargásokat idézett elő. Azóta a tüntetők gyújtogattak, és kövekkel dobálták meg a rendőröket, könnygázzal is kellet oszlatni a tömeget Párizsban.

Hirdetés

vadhajtasok

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!