Macron még álomvilágban él, képtelen elfogadni a valóságot

Hirdetés

A müncheni biztonsági konferenciára reagálva Emmanuel Macron francia elnök hétfőre összehívta az általa legfontosabbnak tartott európai uniós országok vezetőit, majd a kimaradók felháborodását érzékelve szerdára a másodikvonalasnak minősített országoknak is szervezett egy találkozót. Magyarország persze egyikre sem kapott meghívót, ahogy Szlovákia sem, azaz éppen a békepárti országok véleményére nem tart igényt Macron. Csepeli Réka, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Európa-stratégia Kutatóintézetének munkatársa szerint Franciaország célja, hogy fenntartsa az európai befolyásának látszatát.

Úgy tűnik, Emmanuel Macron francia elnök igyekszik kihasználni a német belpolitikai válságot és Európa politikai vezetőjeként feltűnni, ezért sem az Európai Unió brüsszeli központjába, hanem Párizsba invitálta a háborút támogató országok vezetőit.

– Macron erre már több ízben kísérletet tett. Tavaly áprilisban a Sorbonne-on tartott egy beszédet, ahol egyértelművé tette, hogy Európa vezetői pozíciójára tör, azonban időközben a francia belpolitikai válság elvonta a figyelmét erről a céljáról, ám most stabilizálódhat a belföldi helyzete azt követően, hogy a Nemzetgyűlésben nem tudták megbuktatni a decemberben általa kinevezett Francois Bayrou miniszterelnököt. A német belpolitikai válságot kihasználva most újra próbálkozik, hogy Európa vezetőjeként tűnjön fel, ami azért vált fontossá, mert a müncheni konferencián J. D. Vance alelnök egyértelművé tette, hogy Amerika Európát kihagyva próbálja elérni az orosz–ukrán konfliktus rendezését, ezzel pedig felborult a transzatlanti kapcsolat.

Európa válsága azonban nem a mostani müncheni konferencián, még csak nem is az orosz–ukrán háborúval kezdődött, hanem több mint száz évvel ezelőtt, hiszen, erősen leegyszerűsítve, még mindig az I. világháború lövészárkaiban ácsorognánk, ha akkor az Egyesült Államok nem avatkozik közbe.

– Az európai vezetők most próbálják összekapni magukat, amit már a tavaly szeptemberben megjelent Draghi-jelentésre adott válaszok sejtettek. Egyértelművé vált, hogy a kontinens országainak a védelmi szintjét kell növelni, mert ebben teljesen lemaradt a világ más államaitól. A hatvanas években még számos európai ország, így Franciaország is a GDP négy százalékát fordította a védelmi kiadásokra. Ez az összeg két százalékra csökkent, de egyes országokban még ezt sem érte el. Az utóbbi időben Lengyelországnak sikerült megvalósítania ezt a célt, illetve az orosz fenyegetés miatt a skandináv és a balti államok fegyverkeznek erőteljesebben.

Emmanuel Macron fellépése azért is meglepő, mert amíg korábban is roppant harciasan nyilatkozott Ukrajna támogatása ügyében, ténylegesen az uniós államok közül GDP-arányosan a legkevesebbet költötte erre a célra, ráadásul a Franciaország által küldött fegyverek jelentős része korszerűtlen, kiselejtezésre váró eszköz volt.

– Ez sok területen jellemző a francia politikára, így a migráció tekintetében is tapasztalható, hiszen miközben rendkívül befogadóként jelenik meg, ténylegesen harmadannyi bevándorlót fogad, mint Németország. A franciáknál nem meglepő, amikor mást mutatnak, mint ami valós. Az amerikaiak 87 milliárd dolláros Ukrajnának nyújtott támogatása mellett a németek 15 milliárdja is kevésnek tűnhet, de a franciák négymilliárdja valóban elenyésző. A francia segítségnyújtást alapvetően a 3000 milliárdos deficit befolyásolja, ami a következő évekre is meghatározza az ország lehetőségeit. Ismert, hogy a német gazdaság is bajban van, de a franciára még inkább igaz ez, mert a deficit kezelése hatalmas nyomást helyez a költségvetésre.

A Trump gondolkodását, véleményét tükröző alelnöki beszéd világossá tette, hogy az európai államokat az amerikai elnök nem tekinti nagyhatalomnak. Úgy tűnik, Franciaország azonban nehezen tudja azt elfogadni, hogy a realitások szerint csak másod- vagy esetleg harmadvonalbeli hatalommá vált.

– A francia mentalitást ismerve, ezt soha nem fogják elfogadni. Az Európai Unió alapítótagjaként folyamatosan társkapcsolatról beszélnek Németországgal, és a francia–német tengely befolyási képességének csökkenését képtelenek elismerni, függetlenül attól, hogy a számok mást mutatnak, hiszen amíg az unió országainak többségében gazdasági fejlődés tapasztalható, ez sem Németország, sem Franciaország esetében nem igaz. A francia elemzőknél fel sem merül, hogy az országuk a második vagy a harmadik vonalba kerülhetne, ami egy kétségbeesett kapaszkodó mechanizmusra utal.

Macron mostani kezdeményezései éppen azt támasztják alá, hogy akár a németekkel szemben is vezető szerepet szeretne kiharcolni, amely persze nem téveszti meg az amerikai elnököt, sokkal inkább arról győzi meg, hogy a kontinens meghatározó politikusai képtelenek az irányváltásra.

– A francia–német együttműködés talán a múlt század kilencvenes éveiben, a Kohl–Mitterrand-korszak idején volt a legerősebb, de a Macron–Scholz-kapcsolatról korántsem mondható ez el, sőt mindkét ország igyekezett kihasználni, amikor a másikat a belpolitikai nehézségei kötötték le. Nem csupán a transzatlanti kapcsolatokban, de az európai erőviszonyok tekintetében is nagy átrendeződések kezdődtek meg.

Az amerikai álláspont miatt most ugyan nagy az európai hatalmak politikusainak a felháborodása, ám az elmúlt évtizedekben többször is tapasztalhattuk, hogy az Egyesült Államok a transzatlanti összefogás jegyében igyekszik, hogy európai szövetségeseit is bevonja a konfliktusokban, ám a rendezésnél már nem szereti, ha mindenkinek az elképzeléséhez alkalmazkodni kell. Így történt a balkáni háborúkat lezáró 1995-ös daytoni megállapodáskor, majd 2021-ben az afganisztáni kivonulás során.

– Donald Trump és alelnöke beszédéből is kiderült, hogy ők nem halogatják a rendezést, az átrendeződés kapcsán felteszik a pontot az i-re. A XX. és XXI. századi konfliktusok során az európai hatalmak eddig is csak asszisztáltak. Amikor Európa területén zajlottak ezek, akkor ott kellett lenniük, de egyre látványosabban csak mellékszereplőként. Ennyire egyértelműen azonban még nem hangzott el, ráadásul az eddigi kijelentések alapján már a tűzszünet, és az azt követő békemegállapodás aláírói között sem szerepelnének az európai hatalmak. Macron kezdeményezései ismét nem aktív szereplőkként jeleníti meg az európaiakat, csak olyanokként, akik reagálnak egy amerikai lépésre. A védelmi kiadások növelésének terve is csupán reakció az amerikai döntésekre, és nem feltétlenül a legjobb válasz, hiszen az orosz veszély Európa lerohanására nem tűnik reálisnak, viszont ahogy Vance alelnök is emlékeztetett, az illegális migráció elleni fellépés vagy a szólásszabadság biztosítása valós kihívás.

Magyar Hírlap

Hirdetés