Site icon Mai Világ

„Macron megőrült?” A nemzetközi sajtó szerint óriásit kockáztat a francia elnök

Hirdetés

Értetlenül fogadták a külföldi lapok Macron elnök döntését a francia nemzetgyűlés feloszlatására.

„Szerencsejáték nagy tétben”, „játék a politikai tűzzel” és „népszavazás a francia kormányról” – ilyen és ehhez hasonló szalagcímek jelentek meg az európai parlamenti  választások után kialakult belpolitikai válságról, amelyeket a francia Le Monde szemlézett.

Mint arról beszámoltunk, Emmanuel Macron francia elnök a jobboldali áttörést hozó választási eredmények bejelentésével egyidőben közölte, feloszlatja a Nemzetgyűlést és előrehozott parlamenti választásokat írt ki június 30-ára.

Az elnök azonban közölte, hogy bármi is lesz a parlamenti választások eredménye, ő nem mód le.

A Marine Le Pen vezette jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt a szavazatok 33 százalékával győzött az európai választáson, több mint kétszer akkora támogatást szerezve, mint Macron elnök pártja. A sikerben nagy szerepe van a francia politika új „csodagyerekének”, a Nemzeti Tömörülés listáját vezető 28 éves Jordan Bardellának.

Hirdetés

Németországban, ahol Olaf Scholz kancellár koalíciója szintén meggyengülve került ki az európai szavazásból, aggodalommal fogadták a bejelentést. A Die Zeit „veszélyes játéknak” nevezte a francia elnök döntését, és feltette a kérdést:

„Emmanuel Macron megőrült? Elvesztette a hidegvérét, és most Marine Le Pen kezébe adja az országot? Vagy a francia elnök komolyan azt hiszi, hogy a következő három hétben sikerülhet neki az, ami az elmúlt években nem sikerült neki: megállítani a szélsőjobboldal felemelkedését?” – tette fel a kérdést a vezető német politikai hetilap.

A spanyol El Pais „választási megaláztatásnak”, a The Guardian pedig a francia elnök „megalázó vereségének” minősítette az európai választási eredményeket.

Le Soir című belga napilap szerint a nagyon rövid határidővel kiírt választásokkal az államfő az RN-t akarja meglepni: „Emmanuel Macron abban reménykedik, hogy Le Pen-éknek nem lesz idejük hiteles jelölteket találni országszerte. A baloldal megosztottságára is épít”.

A belga lap szerint azonban ez „nagyon kockázatos stratégia” Macrontól: „Vagy bejön, vagy nem”.

Hirdetés

Az olasz La Stampa úgy véli, hogy Macron stratégiája az lehet, hogy az elnökválasztásig hátralévő három évben „elfárassza” Le Pen támogatóit azáltal, hogy bevonja őket a sok konfliktussal járó kormányzásba. „Kénytelenek lesznek feladni radikális ellenzéki álláspontjukat és gyakorlati kompromisszumokat kell kötniük, amit nem szoktak meg eddig a szavazóik”.

Az olasz lap hozzáteszi mindehhez, hogy Macron szeretné „megvédeni  az egyetlen embert, akiben jelenleg valóban bízik, és akit a 2027-es elnökválasztáson az utódjának szeretne, a szintén fiatal miniszterelnökét, Gabriel Attalt”.

atv

Hirdetés
loading...
Exit mobile version