Site icon Mai Világ

Macron nagyot égett Brüsszelben

Hirdetés

Elutasították a a francia biztos-jelölt kinevezését az Európai Parlament illetékes szakbizottságai, ezért Ursula von der Leyen új jelöltet kért Párizstól.

Három jelöltet nem hagytak jóvá az első meghallgatást követően azonnal a koordinátorok, ők írásbeli kérdéseket kaptak, kettejüknek pedig másodjára is meg kellett jelenniük a képviselők előtt. A lengyel Janusz Wojciechowski végül zöld jelzést kapott, de a francia Goulard-t második meghallgatása után is leszavazták, bennfentesek szerint 82:29 arányban.

A legtöbb vitát az állítólagos európai parlamenti fiktív állások ügyében ellene folytatott vizsgálat, valamint az váltotta ki, hogy EP-képviselőként havi bruttó 10 ezer euróért a Berggruen Intézet nevű amerikai think tanknek is dolgozott tanácsadóként. A jelöltet azzal vádolták, hogy EP-képviselőként jogtalanul vett fel pénzeket egyik asszisztense után, aki valójában volt pártjának, a Modemnek dolgozott, és nem a képviselői tevékenységéhez kapcsolódó munkát végzett.

Ő az ártatlanságát hangoztatta, leszögezve, hogy nem tett semmi törvénytelenséget, és ennek megfelelően nem is emelt ellene vádat a francia ügyészség, az EP jogi bizottsága pedig nem állapított meg nála összeférhetetlenséget, arra azonban nem tett ígéretet, hogy vádemelés esetén lemond a tisztségéről. Számos képviselő úgy véli, hogy Goulard nem adott megnyugtató válaszokat a felmerült kérdésekre, illetve nem enyhítette az azzal kapcsolatos aggályokat, hogy túl sok területet ölel fel a neki kínált tárca.

A novemberben hivatalba lépő Európai Bizottság megválasztott elnöke a belső piaci „szuperportfóliót” szánta a francia politikusnak, és így alá tartozott volna az iparpolitika, részben a digitális egységes piac fejlesztése, s ő felelt volna a védelmi iparral és űrkutatással foglalkozó új főigazgatóságért.

Hirdetés

Emmanuel Macron francia elnök értetlenségének adott hangot a történtekkel kapcsolatban, mondván, a főbb képviselőcsoportok vezetői korábban biztosították afelől, hogy a Goulard elleni vizsgálat nem lesz probléma.

„Nagyon nyugodt vagyok, hiszen a portfólió a lényeg, de meg kell értenem, hogy mi történt” – közölte.

Később von der Leyen a döntésre reagálva leszögezte, hogy a francia, a magyar és a román jelölések még nyitottak.

„Nem téveszthetjük szem elől, mi forog kockán: a következő öt év döntő fontosságú lesz Európa számára. Meg kell küzdenünk a Brexittel, a kereskedelmi ügyekkel, a közvetlen szomszédságunkban meglévő konfliktusokkal. Egyéb fontos kihívásokkal is szembe kell néznünk, mint a klímaváltozás, a digitalizáció és a migrációs hullámok” – írta, hozzátéve, hogy fontos felgyorsítani a folyamatot, hogy az új vezetés mielőbb munkának láthasson.

A brüsszeli testület leendő vezetője a múlt héten új biztosjelöltet kért Magyarországtól és Romániától is az EP jogi bizottságában összeférhetetlenségre hivatkozva elutasított Trócsányi László és Rovana Plumb helyett.

Hirdetés

Ezen fejlemények azt jelentik, hogy a három legnagyobb frakció mindegyike veszített egy-egy jelöltet.

Egyesek szerint Goulard „politikai játszmák” áldozata lett.

Forrás: Privát bankár

Hirdetés
loading...
Exit mobile version