A szavaknál hangosabban beszél a tett – ez a közmondás illik leginkább Emanuel Macron múlt héten elmondott energetikai jövőképet a francia égre felrajzoló beszédére, melyet „Macron nagyszabású atomerőmű-fejlesztési programot jelentett be”, „Macron elhozná Franciaország nukleáris reneszánszát”, „Franciaország hat új, nyomottvizes atomreaktort épít 2050-ig” és zömmel ehhez hasonló címekkel és fókusszal tett hírré a sajtó. Ez azonban valójában azt jelzi, hogy a francia villamosenergia szektor újraskálázásáról szóló francia elnöki beszédbe hatásosan csomagolták be a verbális trükköket, és ezeket – kevés kivétellel – mindenki bevette. A francia elnök ugyanis sokkal kevésbé konkrétan szólt a nukleáris iparról, mint minden másról, ami energetikai ügyben az évszázad közepéig az országával megtörténhet.
Emmanuel Macron francia elnök megkezdte a választási kampányát – írta Liz Alderman, a The New York Times párizsi gazdasági tudósítója azután, hogy a francia elnök Belfortban bejelentette, hogyan lassítaná az ország a Föld felmelegedését, és egyszersmind csökkentené a külföldi energiától való függését. Azt már legalább a tavaly novemberi, Párizsban tartott Nukleáris Világkiállítás óta tudni lehet, hogy miként az elődei, ő sem tud, mer vagy akar lemondani a francia nagysággal összenőtt atomenergia legedáriumról.
Csupán az volt a kérdés, hogy ennek bármilyen konkrétumával mikor áll ki ország-világ elé. Végül az áprilisi elnökválasztási kampány nyitányaként is értelmezhető múlt csütörtöki nagybeszéd erre megfelelő alkalomnak tűnt a számára. Az elhangzottak alapján 2050-ig akár 14 kisebb-nagyobb, de mindenképpen új generációs reaktor megépítésére is sor kerülhet Franciaországban. „Amire az országunknak szüksége van, az a francia nukleáris ipar újjászületése” – mondta Macron, hozzátéve, hogy „eljött az ideje a nukleáris reneszánsznak”. Az is jól csenghetett a 200 ezer iparági foglalkoztatott számára, hogy „meg kell erősíteni az ország pozícióját Európa legnagyobb atomenergia termelőjeként”.
A beszéd, melyről másnap előkelő helyen számolt be nem csak Európában, de az egész világon a sajtó, elsősorban a franciáknak szólt. Az ő olvasatukban – ahogyan arról a France24 beszámolt – az elnök egy hatalmas atomerőmű-program támogatását jelentette be, amely az ország energiapolitikai és egyben atomipari jövőjét vázolta fel. Az ambíciókat illetően a lap kész tényként közölte, hogy az új erőműveket az EDF építheti majd fel, és mindez így biztosítéka lesz annak a francia gazdaságnak, amelyben “az alacsony költségű atomenergia az 1970-es évek óta az egyik támasza”.
Talán az sem teljesen véletlen, hogy az AFP francia hírügynökségnek egy Macron-közeli forrás éppen az elnöki beszéd előtt kotyogta ki, hogy az atomerőművek építése az elnök szerint környezetbarát technológia – már abban az értelemben, hogy “lehetővé teszi számunkra a szén-dioxid-mentes villamosenergia előállítását, segíti az energiafüggetlenségünk elérését és nagyon versenyképes árú villamos energiát termelhetünk vele”. Valójában ez ugyanaz a három tétel, amire hivatkozva a francia kormány keményen lobbizott az európai uniós energetikai felülvizsgálat során, és amivel – főként a németeket megfricskázva – az Európai Bizottságban aktuálisan el tudták érni, hogy az atomenergia támogatható, kvázi zöld energiaforrásként felcímkézését napirendre tűzzék.
A jelentős mértékű figyelemfelkeltésen túl azonban érdemes odafigyelni arra a két további megjegyzésre is, amit az eseményhez a France24 fűzött. Egyrészt, hogy a belforti beszédben elhangzottak az áprilisi elnökválasztás eredményétől nagyban függnek, mivel az, hogy Macron nukleáris nagyságról előadott víziójából lehet-e bármi, a regnáló elnök választási riválisaitól is függ. Az elemzés szerint, ha legyőzik őt, valószínűleg felülvizsgálják és módosítják javaslatait.
A másik tétel nem spekulatív, a lap szerint a bejelentett atomerőművi projektcsomag arra szolgál, hogy megpróbálják valahogy a víz fölé emelni a fejét, és levegőhöz juttatni a súlyosan eladósodott EDF-et. Az állami energiaóriás ráadásul éppen a macroni jövőképben alaptételnek számító, új generációs EPR2 reaktorok építésével küzd, és miközben e technológia lenne hivatott megmenteni a hazát, annak az eddigi történetét a gazdasági, technológiai és beruházási katasztrófák évkönyveinek lapjaira írják.
A januárban újabb csúszást és drágulást bejelentő Flamanville-i, belföldi projektekre is igaz ez, mely több mint 12 év csúszásban van, és az eredetileg számolt 3 milliárd eurós építési költség helyett már biztosan legalább 12 milliárdba kerül majd. Hasonlóan alakul a már 23 milliárd fontos költségnél és új céldátumnál járó, az Egyesült Királyságban épülő Hinkley Point C építkezése is, és ugyanez a finnországi kaland konklúziója is: a lassan tényleg elkészülő Olkiluoto 3 építőinek vállát is: a tervezett több mint triplájába fáj a projekt pénzügyileg, és már 13 éve működnie kellene a reaktornak.
És akkor ebből a típusból kellene még építeni csak Franciaország számára hatot.
Hat új nagy atomreaktor a francia mintaerőmű méretét (1600 MW) alapul véve 9,6 GW új termelőpotenciált jelentene. Ehhez további a 7-8 mini, moduláris erőművet (SMR) is hozzászámolva ki is jön a macroni új francia atomarzenál teljes mérete (mivel az SMR-ek definíció szerint egyenként max. 300 MW teljesítményre lesznek képesek): úgy 12 GW.
Azon kár élcelődni, hogy ez a méret hogyan viszonyul a meglévő 56 blokkból névlegesen kinyerhető több mint 62 GW teljesítményéhez; hogy miként a Kínában aktuálisan már építés alatt álló 17 termelőnek szánt (+1 kísérleti) nukleáris blokk mérethez, vagy hogy ugyan milyen hatalmi kontinuitást és dominanciát jelent a 6+8 blokk, ha a lengyelek is hat nagy és sok kicsi reaktort álmodnak maguknak, vagy ha a Franciaországhoz mérten aprócska Hollandia is két nagyot. Ennél sokkal szembetűnőbb összevetni valót jelent az, hogy miről beszélt még Macron – és abból (az atomenergia iparra nézve is) mi az, ami következik.
Nem az a meglepő, hogy a kampányoló francia elnök szavaiból teljesen más hangsúlyt hallott ki a tengeri szélenergiás portál, az Offshore Wind Business, mert a beszédnek tényleg lényeges tételeként hangzott el az, hogy az eleddig szinte teljesen negligált francia tengeri szélenergia szektorból 2050-re az ország egyik meghatározó szektora válik. [Jelenleg egyetlen offshore turbina működik a francia vizeken: a 2017-ben átadott Floatgen, amit afféle pilotként, tesztelésre használtak, de az ágazatot igazából eddig egyszerűen jegelték.]
Az a meglepő inkább, hogy Macron nem csak azt jelentette be, hogy az évszázad közepére építeni kell 50 szélerőműparkot, vagyis mintegy 40 GW új termelőkapacitást, hanem azt is, hogy az elsőt, Saint-Nazaire-nél, mindjárt az idén át szeretné adni. Majd felsorolta, hogy Le Havre, Saint-Nazaire és Cherbourg gyárakat és vele egy új iparágat is épít az országnak, s hogy csak az úszó szélenergia platformok fejlesztésére máris 1 milliárd eurót biztosítanak. Ez máris több konkrét információ, mint ami az atomreneszánszról elhangzott.
A francia tengeri szélerőmű potenciál felépítése kedvezőbb helyzetben van, mivel nem teljesen a nulláról kell indulnia. Két éve konkretizálódik az a pályázatsorozat, amely a 2028-ig megépítendő 8,75 GW offshore szélerőmű potenciál kiépítését célozza, és mint az OffshoreWind.biz írja: kilenc projekt megvalósítása már folyamatban is van; igaz, a tényleges építkezések még nem kezdődtek el. Macron beszédéből ezügyben a gyorsítási szándék lehet igazán árulkodó. Mert miközben olyan kis építkezések előkészítése zajlik, mint a Bretagne déli partjainál az EDF által építendő, legfeljebb 270 MW teljesítményű tengeri szélerőművé, a most frissített tervek a következő bő öt évre már 12,4 GW elérését célozzák meg. Onnan már nem olyan eszméletlen nagy ugrás 2028-2050 között a 40-hez hiányzó mennyiségeket összeállítani.
Itt érdemes felidézni, hogy tavaly ősszel Giles Dickson, a WindEurope vezérigazgatója arra figyelmeztette a franciákat, hogy szép eredmény ugyan, hogy a szárazföldi szélerőművekkel elérték a 18 GW teljesítményhatárt, de a projekttervekből látható évi 1,5-2 GW új kapacitás beépítése kevés lesz a dekarbonizációs célok eléréséhez.
A szélnél is többet ígért Macron a napelemes rendszerek méretét illetően: 2030-ra 100 GW hálózatra kapcsolását magyarázta a hallgatóságnak. Ez óriási méretnek számít még akkor is, ha jelenleg a világ legnagyobb fotovoltaikus termelőerejével (mintegy 300 GW-tal) dolgozó Kínában 2019-ben és 2020-ban is több mint 50 GW növekedést sikerült lemenedzselni. Franciaország azonban a napelemes erőművek építési versenyében nem csak a világban, de Európában is jelentősen lemaradt. Igaz, a helyzet javuló tendenciát mutat; legalábbis az Ökológiai Átmenet Minisztériumának legutóbb közzétett, 2021 Q3 eredményei szerint az ország már átlépte a 15 GW-os határt, és tavaly három negyedév alatt már több mint 2000 MW új napelemes rendszert kapcsolt a hálózatra. Ez utóbbi majdnem a háromszorosa az egy évvel korábbi értéknek.
Ahogyan azt korábban megírtuk, Franciaországban tavaly augusztusban kihirdetett új klímaterv célja, hogy rásegítsen a 2015-ös párizsi klímacsúcson elfogadott 2050-es karbonsemlegesség tényleges elérésére. A Macron kabinet által elkészített és hatályba léptetett Klíma és ellenálló képesség törvénye a munka nagy részét a szélre, a napenergiára, a hidrogénre és a biogázra alapozza úgy, hogy rögzíti: 2030-ra 40 százalékos zöld arányt kell elérni az energiamixben. Ezt a tortának jelenleg 72 százalékos részét uraló atomenergia lefaragásával, illetve a 14 százalékos fosszilis energiahordozói arány felszámolásával kell elérni – áll a törvényben.
A jogszabályt benyújtó miniszter, Barbara Pompili azonban arra is kitért, hogy az adataik szerint Franciaország áramfogyasztása az évszázad közepéig akár 50 százalékkal nőhet, és a termelői oldalon ezzel járó plusz feladatot sem lehet a „majd megépülőként” ígért új atomerőművekre bízni.
Macron ígérete azonban az, hogy Franciaország a tízszeresére növeli a napenergia-kapacitását, és tömegesen építik majd a rendszerbe a zöldenergiás termelőerőket „mert ez az egyetlen módja annak, hogy kielégítsük azonnali villamosenergia-szükségletünket” – mondta a francia elnök. Ehhez, a gyakorlatilag végtelen sok beruházói pénz megnyerését kívánó helyzethez sok mindent kell a szabályozói, engedélyezői, beruházói, hálózati rendszeren is változtatni. Ráadásul mindent nagyon rövid időn belül meg kellene lépni, mert annyi biztosan nem lesz elegendő, ha a kormány ezt a feladatot is – ahogyan eddig a szeles projektek ügyét is – elsősorban az EDF-re tolja rá.
Az atomreneszánsz meghirdetésére azonban érdemes egy tényező miatt még egyszer visszatérni. Macron mondandójába bele kell kalkulálni, hogy az elhangzott ígéretek nem voltak helyfüggetlenek, mert a politikus ott hízelgett és duruzsolt a francia nukleáris iparnak, ahol az a leginkább értőbb fülekre talált: Belfortban, az egykori Alstrom nukleáris ipari bezzeg-cég egyik fellegvárában.
Arról szó sem volt, hogy a hat új reaktort hol építenék, vagy hogy honnan is lenne mindehhez a francia kormánynak – a Macron által bemondott – 50 milliárd eurója. Arról viszont igen, hogy a pénzt akár már 2028-tól költeni kellene – és ez igen jól visszhangzott Belfortban. A kelet-franciaországi iparvárosban gyártják az egyik kulcsfontosságú egységet, az atomerőművekben használható turbinákat. Ha pedig épülne hat erőmű, akkor abba a turbinákat – de legalábbis egy részét – biztosan itt építenék meg.
Az elhangzó szép ígéreteknek az külön érdekessége, hogy amikor a belforti gyárat 2015-ben eladták a General Electricnek, az emiatt élesen bírált akkori kormány gazdasági miniszterét éppen Emanuel Macronnak hívták. Ezt feledtetni akarván vagy sem, de a regnáló elnök nem üres kézzel érkezett Belfortba: Macron látogatásának beharangozójaként az EDF megegyezett a GE-vel a turbinagyártó egység visszavásárlásáról. A 175 millió eurós üzletet a felek a France24 szerint párizsi kormányzati nyomásra ütötték nyélbe.
A múlt csütörtöki elnöki kampánybeszéd azonban más megközelítésben hasonló ahhoz az ígérgetéshez is, amit az amerikai elnökválasztási kampányokban Donald Trump adott elő a szénbányászoknak és a széniparnak; Wyomingtól Arizónáig mindenhol hízelgett, ahol az energiaátmenet nagy veszteseit meg lehetett szólítani.
Intő jel lehet azonban Macronnak, hogy a Trump Digs Coal a kampányok szavazatsikerei ellenére a tettek bukást hoztak mind Trump, mind a szénipar számára. Mert bár ebben a dimenzióban akár sikerként is elkönyvelhető volt, hogy az Egyesült Államok kilépett a globális klímaegyezményből – ahogyan az is, hogy a Trumpot támogató olyan üzletemberek, mint Robert Murray (aki 2019-es csődbe meneküléséig az ország legnagyobb szénbányászának számított), kaptak néhány év haladékot, de Trump nem mentette meg sem a rá szavazó szénbányászokat, sem a szénerőműveket.
A gazdasági racionalitásnak köszönhetően ez a puska visszafelé sült el, mert a maszatolásoknak végül nem csak az lett a vége, hogy az előző elnök utolsó munkanapján hozott bírósági döntéssel az egészet kukázták, hanem az is – ahogyan azt a The New York Times mérlegre tette – , hogy Trump elnöki ciklusa alatt az országban 75 erőműben összesen 145 széntüzelésű blokk állt le, és az USA elvesztette a széntermelő kapacitásának 15 százalékát.
Mindez Macron atomerőműves álomfestésével ha nem is egy az egyben, de máris párhuzamba állítható: a belforti beszédet megelőzően az EDF a 2022-re vonatkozó áramtermelési várakozásokat 330-360 TWh-ról 295-315 TWn-ra csökkentette, majd Macron beszéde után bejelentette azt is, hogy a 2023-ra vonatkozó termelési előrejelzését is mérsékli: az eredeti tervben szereplő 340-370 TWh-ról 300-330 TWh-ra vitték le a célszámokat.
A döntés mögött az áll, hogy a jelenleg rendelkezésre álló atomerőmű-flotta állapota drámai mértékben romlik- közölte lapunkkal Mycle Schneider. A Franciaországban élő, a világ nukleáris ipari évkönyvét (World Nuclear Industry Status Report, WNISR) évtizedek óta jegyző elemző ugyanakkor néhány friss adatra is felhívta a figyelmünket.
Az egyik jelenség tavaly év végén fordult elő; december 22-én Franciaországnak az összes szomszédos országból áramot kellett importálnia, mivel a belső termelés – benne a 70 százalékot meghaladó nukleáris arzenál – nem volt képes a francia fogyasztói igények ellátásra. Ekkor Franciaország többségében olyan országokból kapott segítséget, például Németországtól és Belgiumtól, ahol a nukleáris erőművek energetikai rendszerből való kivezetéséről már döntés született. Ez azt is jelzi, hogy már most sincs meg a francia nukleáris hegemónia, és tévessé vált az a hivatkozás is, hogy a francia atomerőművek biztosítják az európai áramhálózatok egyensúlyban tartását, ahogyan az sem igaz, hogy a német energiaátmenet problémáit is a francia atomerőművek kezelik.
A másik momentum 2022. január 14-éhez kötődik. Ekkor, azután, hogy, hogy az EDF kénytelen volt bejelenteni az idei termelési célszámok csökkentését, a kormány arra kötelezte az állami energiamogult, hogy még további 20 TWh árammennyiséget tegyen fix áron a piacra az áremelkedés mérséklésére. „Az lehet, hogy közeleg az elnökválasztás, és ennek így generálódhat majd politikai hozadéka” – közölte a francia szakember, de a döntés közvetlen hatása az volt, hogy a piac az EDF részvényein verte el a port.
A cégpapír árfolyama a tőzsdén pillanatok alatt 23 százalékot zuhant – és azóta is alig tért magához.
Ennek lett a következménye az is, hogy a Fitch január 17-én azonnal leminősítette a céget, az S&P és a Moody’s pedig vizsgálja ennek lehetőségét. A francia állami energiaóriás pénteken (február 18.) közli a 2021-es év eredményeit, és elemzők szerint nincs sok jele a bizakodásnak.
„Miközben ezt leírom, az EDF a névlegesen 62 GW-os névleges teljesítményéből 43,5 GW körüli szintre csökkent a rendelkezésre álló nukleáris kapacitása, mivel 18 GW egyszerűen nem termel, nem működik” – magyarázta lapunknak Mycle Schneider.
napi.hu