Site icon Mai Világ

Macron újabb meglepetést okoz: már hálás a sárgamellényeseknek

Hirdetés

Emmanuel Macron francia államfő a Time magazinnak adott interjúban úgy vélte, hogy a sárgamellényesek kormányellenes tüntetései „nagyon jót tettek” neki, mert azok éppen a mandátuma felénél kényszerítették stílusváltásra – írta az Euronews.

Az ötéves elnöki mandátuma feléhez érkezett francia államfő az amerikai magazinnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy most a Halál-völgyben van, a reformok beindítása és azok eredményeinek megjelenése között.

A Halál-völgy vége az a nap lesz, amikor megtapasztalják az eredményeket” – mondta Emmanuel Macron. „Mi szeretjük az erős vezetőket, de ki is akarjuk végezni őket” – fogalmazott a francia elnök XVI. Lajos király 1793-as lefejezésére utalva a francia forradalomban.

Számomra az a kihívás, hogy jobban odafigyeljek arra, amit az emberek mondanak, mint ahogy azt a kezdetekben tettem” – hangsúlyozta a francia elnök a tíz nappal ezelőtt a hivatalában kamerával is rögzített lapinterjúban.

Forrás: Mandiner

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version