Site icon Mai Világ

Macronék azt hiszik, megreformálhatják az iszlámot

Hirdetés

A francia kormány szombaton bejelentette a franciaországi iszlám egészének megreformálásáért felelős új testület megalakulását, amely Emmanuel Macron elnök erőfeszítéseinek részeként igyekszik megszabadítani az itteni muzulmán vallást a szélsőséges elemektől – jelentette az AP amerikai hírügynökség szombaton.

A Franciaországi Iszlám Fórum (FIF) nevű szervezet irányító testülete vallási és világi vezetőkből fog állni, akik a legnagyobb nyugat-európai muzulmán közösséget fogják segíteni a munkájukkal. A FIF vezetésének minden egyes tagját személyesen a francia kormány fogja kiválasztani, és ennek legalább a negyede nő lesz.

„Haladnunk kell a korral” – jelentette ki Gerald Darmanin francia belügyminiszter a FIF szombati párizsi megnyitó ünnepségén a gazdasági, szociális és környezetvédelmi tanácsban. „Újraindítjuk az állam és a vallás közötti kapcsolatokat…, egy újfajta párbeszéd alapján, amely nyitottabb, befogadóbb és reprezentatívabb lesz a franciaországi muzulmán sokszínűség tekintetében” – mondta.

Franciaországban az elmúlt években számos, szélsőséges iszlám támadók által végrehajtott vérontás történt, az elmúlt tíz évben pedig több száz francia állampolgár csatlakozott a dzsihadista harcosokhoz Szíriában. A franciák egy része szerint a radikalizáció valós veszélyt jelent az országban, de a kritikusok szerint a kormány erőfeszítései mögött valójában politikai megfontolások húzódnak: Macron így próbál jobboldali szavazókat átcsábítani centrista pártjához az április 10-i francia elnökválasztás előtt.

A kormányzati terv támogatói szerint a FIF segít majd megőrizni Franciaország – és öt millió muzulmán állampolgára – biztonságát, valamint biztosítja, hogy az iszlám vallás franciaországi gyakorlása megfeleljen az ország egyik legfontosabb történelmi hagyományának: az állam és vallás szétválasztásának a politikai és a közéletben. Ugyanakkor a kormányzati erőfeszítés bírálói, köztük számos „muzulmán vallású állampolgár”, akik „francia identitásuk részének tekintik az iszlámot”, úgy vélik, hogy a kormány kezdeményezése csak újabb lépés az intézményesített diszkrimináció felé, amely a teljes muzulmán közösséget teszi felelőssé a néhány szélsőséges által végrehajtott erőszakos támadásokért, és a kormány lépése csak újabb akadályt támaszt majd az életükben.

Hirdetés

A FIF létrehozása egyben megszünteti a korábbi Muzulmán Hitvallás Francia Tanácsát (CFCM), amelyet 2003-ban hozott létre Nicolas Sarkozy akkori belügyminiszter, későbbi francia elnök. A CFCM egyfajta közvetítő szerepet játszott a francia kormány és a vallási vezetők között. Az iszlám a második leggyakoribb vallás Franciaországban, amelynek nincs egyetlen vezetője, és számos változata létezik a mérsékelt iszlámtól a vallást szigorúan értelmező szalafistákon át a nyíltan radikális közösségekig.

Macron elnök kezdeményezése alapján az imámokat helyben, Franciaországban képeznék, ahelyett, hogy Törökországból, Marokkóból vagy Algériából hívnák be őket – ezt a lépést sokan támogatják a muzulmán közösség tagjai közül is. A kormányzati terv ezenkívül szakít a muzulmán imámok és vallási vezetők központi szervezetének koncepciójával is.

A franciaországi muzulmánokat megosztja kormányzati terv. A párizsi nagymecsetbe pénteki imádságára érkező muzulmán hívők egy része óvatosan üdvözölte a kezdeményezést, míg mások attól félnek, hogy az túl messzire megy vallásuk korlátozásában, vagy úgy vélik, hogy a kormány csak muzulmán intézményeket célzott meg, de hasonló változásokat keresztény szervezetek esetén nem javasolna.

MTI nyomán

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version