Itthon

Magyar Péter az eredményről: „valószínűleg világraszóló lesz”

Hirdetés

Magyar Péter olyan eredményt vár az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választásoktól, ami arra elég, hogy kiderüljön a magyar emberek számára: a Tisza Párt lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) egyetlen valódi kihívója, az a párt, amely 2026-ban le fogja váltani a kormányt.

„Bármilyen eredményt is érünk el, az valószínűleg világraszóló lesz” – fogalmazott a Tisza Párt eredményváróján megtartott vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten a párt EP-listavezetője. Ki fog derülni, hogy a Tisza Párt eléri azt, amit egyetlen ellenzéki párt sem tudott elérni az elmúlt 14 évben, „sem a DK, a kék Fidesz, sem a szatellitpártjai” – tette hozzá.

Közlése szerint örülnek a magas részvételnek, mert a választások mindig a demokrácia ünnepét jelentik. Az viszont kevésbé jó, hogy ha „a Fidesz buszoztatja a szavazókat és szavazatokat vásárol”. Az erről szóló bejelentések nyomán feljelentéseket fognak tenni – mondta. ú

Hangsúlyozta, hogy a következő feladat a pártépítés lesz, hiszen sok ezren akarnak belépni a Tisza Pártba, illetve szakértőkkel nekifognak a programírásnak, vagyis „társadalmi szerződést fognak kötni a magyar emberekkel”.

Megjegyezte, hogy a Fidesszel ellentétben, amely „adófizetői tízmilliárdokat költ a kampányára és az ellenfelei lejáratására”, a Tisza Párt átláthatóan gazdálkodott a kampánya során. „Nem mikroadományokat kapnak, nem gyűjtenek ládikákba pénzt, csak átutalással lehet támogatni a Tisza Pártot” – mondta.

Hirdetés

atv

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!