Néhány nappal karácsony előtt robbant a politikai bomba, mert Magyarország menedékjogot adott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyiminiszter-helyettesnek. A budapesti döntés komoly felháborodást okozott Varsóban, a külügyminisztériumba kérették Íjgyártó Istvánt, a Lengyelországba akkreditált magyar nagykövetet, és az üggyel kapcsolatban tiltakozó jegyzéket adtak át neki.
A történteknek nem annyira jogi, mint sokkal inkább politikai indítéka van. Marcin Romanowski az előző, a Jog és Igazságosság (PiS) vezette nemzeti és konzervatív kormány tagja volt. A tavaly őszi választásokat a PiS megnyerte ugyan, de nem szerzett abszolút többséget a Szejmben. Helyére egy többpárti globalista koalíció lépett, amely, most már teljesen világosan látszik, hogy hatalmát az előző kormány tagjainak és szimpatizánsainak törvénytelen üldözésére használja fel.
Az állami televízió épületéből a szó szoros értelmében rendőri erőszakkal távolították el a szerkesztőket és az újságírókat, a törvényekhez ragaszkodó bírókat menesztettek, és a Jogászok Lengyelországért szervezet szavaival élve, „a bíróságok jogtalanul felmentett elnökei helyébe a kormányzó pártnak alárendelt bitorlókat” neveztek ki.
Az ellenzék vezetői kiálltak a magyar döntés mellett, és azt a varsói kormánynak a hatalommal való visszaélése miatti, szükséges válaszként értékelték, és azt állították, hogy a Romanowski elleni eljárást inkább a pártos indítékok, semmint az igazságosság vezérli. Zbigniew Ziobro, a PiS volt igazságügyi minisztere szerint „Magyarország döntése leleplezi Donald Tusk miniszterelnök kormányának a jogállamiság semmibe vételét és az igazságszolgáltatás fegyverként való alkalmazását a politikai ellenfelekkel szemben”. Ziobro ezek után Lengyelországot, olyan berendezkedésű államnak minősítette, mint amilyen Fehéroroszország. Romanowskit egyébként korrupciós ügyek miatt akarják bíróság elé állítani, a jelenlegi körülmények között nemigen számíthatna elfogulatlan eljárásra.
Az egész ügy pikantériája, hogy mind Magyarország, mind pedig Lengyelország az EU és a NATO tagja.
Mindkét szervezet alapokmánya kimondja, hogy tagjai csak demokratikus berendezkedésű államok lehetnek. Jelen esetben konkrétan arról van szó, hogy Lengyelországban a demokratikus berendezkedésnek csak a színfalai vannak meg, amelyek mögött az „előadás” már egészen más tartalmat hordoz.
Szélsőséges esetben a NATO akár fel is függesztheti valamely tagállammal a katonai együttműködést. Ilyen volt például az 1974-ben megbukott görög katonai junta, Athén csak 1980-ban került vissza a védelmi szervezet struktúrájába. Jellemző erre a helyzetre, hogy még a junta hatalmának idején egy tengeri hadgyakorlat során az egyik görög hadihajó Olaszországba menekült, ahol a kapitány és a legénység menedékjogot kapott.
Ha a közelmúlt eseményeit nézzük, itt is találunk olyan példát, amikor két NATO-tagállam hasonló ügyben viszályba került egymással. Terrorszervezet népszerűsítésének vádjával 2017-ben letartóztatták Oguz Güvent, a Cumhuriyet című török napilap online változatának főszerkesztőjét. Később a bírósági tárgyalásig szabadlábra helyezték, Németországba távozott, ahol menedékjogot kapott. Csakúgy, mint sok katonatiszt, politikus, újságíró, akik a 2016-os katonai puccskísérletet támogatták. Törökország többször próbálta jogi úton kikérni a katonai hatalomátvétel kísérletének támogatásával gyanúsított személyeket, de Berlin minden esetben nemet mondott.
A török hatóságok egyébként az idén októberben elhunyt Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszik felelőssé a 2016-os hatalomátvételi kísérletért. Gülen 1999 óta a pennsylvaniai Saylorsburgben élt önkéntes száműzetésben, és az amerikai hatóságok többszöri török kérésre sem adták ki Törökországnak. Egy újabb adalék, amely megmérgezte két NATO-tagállam viszonyát.
Magyar vonatkozású példát is fel lehet hozni, amely nem igazán tett jót egy másik NATO-tagállammal való kapcsolatunknak.
A Medgyessy-kormány miniszteri biztosa, az SZDSZ egykori európai parlamenti képviselője, Mohácsi Viktória 2011-ben hagyta el Magyarországot és kért politikai menedékjogot Kanadában, amely szintén NATO-tagállam. Döntését Torontóban azzal indokolta, hogy az akkori balliberális kormány a roma gyilkosságokkal kapcsolatos információk több évtizedes titkosításáról döntött. Mohácsi állítása szerint azért, mert „egyesek szerint összefüggésbe hozhatnak néhány állami tisztségviselőt a roma gyilkosokkal”.
Tekintettel arra, hogy Ottawa 2012-ben biztonságos országnak ismerte el Magyarországot, ezért a hazánkból érkező személyek nagy részének elutasította a menedékkérelmét. A 2015-ös kanadai kormányváltás után az új balliberális adminisztráció változtatott ezen a hozzáállásán, könnyebben adott menedékjogot, így Mohácsi Viktória 2016-ban is ebben részesült.
Az EU-val kapcsolatban már bonyolultabb a helyzet. A Romanowski-ügy kétségtelenül ritkaságszámba megy, mert minden tagállam „hivatalból” biztonságos és demokratikus országnak számít, más különben nem is lehetne a szervezet tagja.
Viszont a gyakorlatban az számít az EU-ban demokratikus országnak, amelyet az Európai Bizottság (EB) annak minősít.
Brüsszel a lengyel jogsértéseket nem kifogásolta, és az előző nemzeti kormány idején visszatartott különböző kifizetéseket engedélyezte. Egyébként is az egész helyzet abszurd, mert hazánk esetében az EB többek között folyamatosan a jogállamiság sérülését emlegette, úgy általában, mondvacsinált indokokat felhozva a Magyarországnak járó kifizetések visszatartásának indokaként.
Most mit csinált az EU a Romanowski-ügyben? Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésé tavaly októberben visszavonta a lengyel politikus mentelmi jogát, azt állítva, hogy „nincs elég ok kétségbe vonni a lengyel ügyészség valódi szándékát”. Az uniós testület tette ezt annak ellenére, hogy egy varsói kerületi bíróság korábban elismerte Romanowski mentelmi jogát, ezt a döntést pedig a varsói regionális bíróság is helybenhagyta. A mentelmi jog felfüggesztése után az EU európai elfogatóparancsot adott ki Romanowski ellen.
A Romanowski-ügyben lényeges szempont, hogy a lengyel politikus még azelőtt menekült Magyarországra, hogy ellene vádat emeltek volna. Varsóban a kormányon lévő politikusok a hírt őrjöngve fogadták.
Az ukrán–lengyel származású Adam Bodnar igazságügyi miniszter éppen a napokban jelentette ki: ahhoz, hogy a jogállam visszatérjen Magyarországra, kormányváltásra van szükség.
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter pedig a Lengyel Köztársasággal szemben ellenséges cselekedetnek tartja a magyar kormány döntését, hogy politikai menedékjogot biztosított Romanowskinak.
Budapest válasza sem váratott sokáig. Orbán Viktor egy interjújában bírálta a lengyel jogállamiság hiányosságait, hozzátéve, hogy Magyarország „menedéket kínál mindenkinek, aki hazájában politikai üldöztetéssel szembesül”.
A magyar miniszterelnök annak a véleményének adott hangot, hogy „országaink viszonya nincs jó helyzetben, különösen a lengyel igazságügyi miniszter Magyarország elleni brutális támadása után”.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy másik interjúban tért ki az ügyre: „Lengyelországban jogállamisági válsághelyzet állt elő… Magyarország 2015 óta szilárdan kiáll amellett, hogy védelmet nyújt a politikai üldözés elől menekülőknek, legyenek azok egykori tisztviselők, mint Nikola Gruevski (volt észak-macedóniai miniszterelnök – a szerk.) vagy most Romanowski.”
Magyar Hírlap