Európa

Magyarországgal van tele a külföldi sajtó: “Lehet, hogy a végén Orbán nevet”

Hirdetés

A nyugati lapok szerint a néppárti ellenlépés túl kevés és a pártcsalád túl későn szánta rá magát és a végén még az is lehet, hogy Orbán jön ki győztesen az eseményekből.

Túl kevés, túl későn – így kommentálja a lap legtekintélyesebb szemleírója, hogy a Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát. Mint írja: a konzervatívok kirendelnek egy bizottságot, miközben pontosan tudni lehet, mit is művelt Orbán Viktor az eltelt csaknem 9 évben. Az EPP nem azon sokallt be, hogy a magyar kormány közpénzből újabb, nyíltan antiszemita kampányt kezdett Soros György ellen, hanem, hogy a fotón ezúttal feltűnt Juncker is. A pártcsaládon belül a kompromisszumot a CDU felfüggesztési javaslata jelentette a kirobbant vitában. Csak éppen itt már a sokadik rossz húzásról van szó az európai kereszténydemokraták, és főként az uniópártok részéről. Weber azt hiszi, hogy ha kirakják Orbánt, akkor ezzel a szélsőjobb karjába kergetik, viszont ha benntartják, akkor mérsékelni lehet a politikust. Csak éppen semmi bizonyság sincs egyikre sem. Orbán a jelek szerint igen magabiztos lett és büszkén áthág minden vörös vonalat.

De legalább valami konkrétan történt, csak éppen szánalmasan kevés.

A fideszes képviselők továbbra is a konzervatív soraiban ülhetnek Strasbourgban. Nem valószínű, hogy bármiféle olyan részletet felszínre hozna a Van Rompuy által irányítandó testület, ami ellentmondana az eddigi nemzetközi vizsgálatok megállapításainak. Vagyis hogy a magyar kormány rutinszerűen megszegi az EPP által vallott liberális demokráciát, pluralizmust és jogállamot. Azaz a középjobb már megint kitért a probléma elől. Ez nagyon is megfelel Webernek, mert az ügy őt már roppant mód zavarta a Bizottság elnöki tisztéért folyó versenyben. Így az őszre halasztják a dolgot, amikor már túlvannak a választáson és éppen a fő posztokat osztják el az unióban.

De lehet, hogy a végén Orbán nevet. A tegnapi sajtóértekezleten kárörvendően azt mondta, hogy pártja maga döntött a tagság szüneteltetéséről és az egész históriát politikai színjátéknak minősítette. Úgy tűnik, abban igaza is van, hogy az eljárás a liberálisabb tagpártok érzékenységének csillapítására szolgál. De még mindig megteheti, hogy összeáll olyan populista erőkkel, mint a PiS. Hiszen megúszta, hogy kizárják, ami pedig bizonyosan az egyetlen lehetséges mód, hogy megbüntessék évek óta tartó túlkapásait.  A magyar erős ember egyedül az erőből ért, és a Néppárt továbbra is az erőből mutat keveset.

Hirdetés

Die Welt

die_welt.jpg

A Néppárt megalázta Orbán Viktort, jóllehet igazából ki kellett volna zárnia, hiszen annak politikája embereket rekeszt ki, kisebbségeket diszkriminál, önkényesen beleavatkozik az igazságszolgáltatás dolgába, és korlátozza a szólásszabadságot. Ez pedig már rég nem összeegyeztethető a konzervatívok alapértékeivel. Mindez azonban nem elegendő Kramp-Karrenbauer és Weber számára. De aki alaposabban megvizsgálja az ügyet, az láthatja, hogy a szakértők kinevezése ügyes trükk a frakcióvezető részéről. Természetesen Orbán nem tartja be az alapvető normákat. De a háromtagú testületnek nem is ezt kell elbírálnia, hiszen az ítélet úgyis az lesz, amit a pártfőnökség akar. A lényeg, hogy Weber időt nyerjen és közben azt sugallja: kritikusan viszonyul a magyar irányvonalhoz.

Ám ez nem tiszta játék, habár hatalompolitikai szempontból fölöttébb bölcs. Először is, mert egyre fokozódott a Weberre nehezedő nyomás. Ám nem lehetett tudni, hogy a többség támogatja-e a Fidesz kizárását. Viszont így az a benyomás keletkezik, hogy a pártcsalád végre fellép Orbán ellen. Másodszor, ha a bajor politikus tényleg Juncker helyére akar lépni, akkor legalább valamennyire el kell hitetnie a szociáldemokratákkal, a zöldekkel és a liberálisokkal, hogy többé nem tűri el a magyar politikát. Harmadszor, jócskán romlottak volna kilátásai a Bizottság elnöki tisztére, ha a Fidesz repül. Negyedszer, maximálisan növelte a nyomást a magyar kormányfőre. És nem alaptalanul remélheti, hogy Orbán egészen új utat választ.

Orbán nagy pofont kapott, amibe nem lett volna szabad belenyugodnia, hiszen mindig a büszkeségét hangoztatja. Törésre kellett volna vinnie a dolgot, de mivel ezt nem tette meg, ebből kiderül, milyen nagy szüksége van a Néppártra. És hogy azt hatalmi bázisként kívánja használni a továbbiakban is. Nem szeretne kukoricára térdelni, Le Pennel és a többiekkel együtt.  Viszont most Webernek jók a kilátásai, hogy május után végleg megfékezze a nehéz természetű magyart.

Hirdetés

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Orbán Viktor egyértelműen megsértette az Európai Néppárt szabályait, ami egyértelmű alap lett volna a kizáráshoz, annál is inkább, mivel évek óta a tilosban jár, sőt egyre durvább dolgokat művel. A csúcspont a Juncker és Soros elleni kampány volt. Ezt elégelték meg a kereszténydemokraták, de azért nem akarták töréspontig vinni a dolgot. Nem úgy, mint ’magyar barátaik’, akik jogot formálnak az uszításra. Ugyanis csakis így lehet értelmezni, hogy miként reagáltak a felfüggesztésre. Ennélfogva sajnos azt kell megállapítani, hogy Orbán teljes mértékben osztja a völkisch világképet, amit a hozzáhasonlók oly lelkesen terjesztenek.

Választási megfontolásokat nézve, az EPP rossz szolgálatot tett magának, hiszen gyengíti a saját esélyeit. Ám ha a saját hitelességét tartja szem előtt, akkor nem volt más választása, A Fidesz túl sokáig provokálhatott, láthatólag azt hitte, hogy mindent megengedhet magának, mert kellenek a voksai. Az EPP megszabadult problémás gyermekétől. Hogy ez milyen következményekkel jár és Orbán most mely erőkkel áll össze, az sajnálatos módon a következő hónapok egyik izgalmas kérdése.

Süddeutsche Zeitung

Hirdetés
Hirdetés

suddeutsche_zeitung.jpg

A lap szerint a Néppártnak rengeteg rossz lehetőség közül kellett választania, ezek közül még mindig a felfüggesztés a legjobb. Főként Weber nyer általa, de aki a Bizottság elnöke igyekszik lenni, az nem térhet ki a kényelmetlen döntések elől. Mindenesetre az EPP túl későn tisztázza viszonyát a Fidesszel. De azért jelzi a magyar félnek, valamint a választóknak is, hogy mindent azért nem enged meg. Ugyanakkor, ha minden maradt volna a régiben, az katasztrófa lett volna Weber számára, hiszen az azt jelentette volna, hogy minden további nélkül folytatni lehet a kereszténydemokraták számára ártalmas magatartást. Sokan érzik úgy, hogy az uniós hatalmi játszmában az aritmetika és a szavazatok begyűjtése többet számít, mint a meggyőződés. Orbán ügye azt igazolja, hogy a halogatás nem segít semmit sem. Így a szociáldemokraták még inkább kénytelenek szembenézni a román tagpárt problémájával.

Die Zeit

die_zeit.jpg

A kemény szakítást sikerült kivédeni, Orbánnak és Webernek nagy érdeke, hogy az időre játsszon, ám ebből még gond lehet a Néppárt számára, hiszen igazából nem oldódott meg semmi sem. Mindenesetre a Fidesz meghatározatlan időre az ajtó előtt találta magát, amire a közelgő választás ösztökélte az EPP-t. A kereszténydemokraták nem szerettek volna további terhet cipelni, főként Weber nem. De lépnie kellett, mert a magyar miniszterelnök évek óta aláássa a jogállamot, gúzsba köti a sajtót és alattomosan bánik az ellenzékkel. A frakcióvezető a múlt szeptemberben nyilvánosan ellene fordult, de ez Orbánt nem különösebben érdekelte, ám a plakátakció felháborította a kereszténydemokratákat. Az ultimátumra válaszolva a magyar politikus tett engedményeket, mégsem teljesítette a kikötéseket. Máskülönben nem függesztették volna fel.

Igen fontos, amit Orbán a tegnapi sajtótájékoztatón pedzegetett, hogy ti. merre tart a Néppárt. Ez Webernek is igen lényeges, hiszen megválasztáshoz el kell nyernie más pártcsaládok támogatását is. Hogy jobbról vagy balról, az nagyban függ a konzervatív tagpártok választási teljesítményétől. Orbán bizonyosan arra számít, hogy feljön a jobbszárny. De előreláthatólag megerősödik a Liga is. Ha ez így lesz, az megkönnyíti a magyar miniszterelnök tervének végrehajtását, vagyis, hogy belülről alakítsa át az EPP-t, tehát hogy jobbra tolja. De hogy a felfüggesztés csupán közbeeső állomás-e a cél felé menet, azt még nem lehet pontosan felmérni.

Spiegel

der_spiegel.jpg

A Néppárt csupán elhalasztotta a megoldást a vitatott magyar miniszterelnök ügyében, amikor egy kicsit felfüggesztette a Fideszt. Orbán természetesen egészen másként látja a kérdést. Sajtótájékoztatóján tele volt a terem, ami szinte soha nem fordul elő. A politikus igyekezett megmásítani a történteket, mondván, nem szeretné, ha bárki vesztesnek gondolná országát. De kitört a nevetés, amikor azt ecsetelte, hogy sosem folyt kampány Juncker ellen. Ez sem túl sűrűn esik meg Brüsszelben.  Ám Weber az általános várakozásokkal szemben keresztül tudta vinni akaratát Orbánnal szemben, a kicsikart szövetmódosítások lényegtelenek. Nincs szó a kizárásról, de legalább valami már történt. Az viszont meglepetés, hogy a magyar politikus a végén elfogadta a döntést, csupán ahhoz a kitételhez ragaszkodott, hogy a felfüggesztést kimondó határozat kölcsönös egyetértéssel született meg.

Egyelőre nem áll át az egészen jobboldali erőkhöz, nem mélyült Európa megosztottsága. Orbán azonban ismét nagyban játszott, de a végén csak engedett. Ez utóbbit természetesen soha nem ismerné be. Ám alakulhatott volna az ő szemszögéből sokkal rosszabbul is. Sokat számított, hogy Daul a lemondással fenyegetőzött arra az esetre, ha nem jön létre kompromisszum. Azonban fontos volt az is, hogy a magyar miniszterelnök igyekezett menteni a kárt, miután előzőleg annyi bajt okozott, hogy az már a CSU-nak is sok volt.

Ám ha valaki akarja, Orbán miatt továbbra is támadhatja Webert, hiszen a Fidesz formálisan továbbra is a Néppárt tagja. Az meg a jövő zenéje, hogy a felfüggesztés miként befolyásolja a szövetség megkötését május után.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!