Site icon Mai Világ

Magyarországnak üzent Olaf Scholz

Hirdetés

Kudarcra számíthat, aki megpróbálja kijátszani az EU közös külpolitikáját – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár.

Az Európai Unió egységesen támogatja Ukrajnát – mondta Olaf Scholz kancellár a német parlamentben, és Magyarországra utalva hozzátette, hogy a külpolitikai intézkedések blokkolását célzó kísérletek biztosan kudarcot vallanak.

A kormányfő az EU-s tagállami vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján képviselendő német álláspontot ismertető beszédében kiemelte, hogy a közösség továbbra is egységesen kiáll az orosz támadás ellen védekező Ukrajna mellett, így 2023-ban 18 milliárd euró hitellel is támogatja az országot. Aki pedig azt gondolja, hogy ki tudja játszani a közös kül- és biztonságpolitikát, valamint az EU értékeit, amelyek mellett minden tagállam elkötelezte magát, annak tudomásul kell vennie, hogy az ilyen próbálkozások kudarcra vannak ítélve – mondta Olaf Scholz.
Aláhúzta: a közösség fenntartja és meg is erősíti Ukrajna támogatását, egészen addig, amíg szükséges és amíg Vlagyimir Putyin orosz elnök nem állítja le brutális háborúját. Ehhez a támogatáshoz a pénzügyi és humanitárius segítségnyújtás, valamint az Ukrajna önvédelmi képességének biztosítását szolgáló fegyverszállítások mellett az Oroszország elleni szankciók is hozzátartoznak – tette hozzá.

Mint mondta, 2022 igazi története abból áll, hogy Vlagyimir Putyin egyetlen terve sem valósult meg. Az orosz elnök arra számított, hogy néhány nap alatt elfoglalja Ukrajnát és a gázcsap elzárásával kiszárítja az európai szolidaritást. Azonban tévesen mérte fel az ukrán nép bátorságát és demokráciáink karakterét, amelynek része a nagyhatalmi mániával és az imperializmussal szembeni ellenállás.
Ukrajna így Vlagyimir Putyin számításával szemben kitartóan védekezik a felperzselt föld politikájával és a polgári infrastruktúra megsemmisítésére törő orosz hadviseléssel szemben, emellett a Nyugat is elfogadta a kihívást – fejtette ki. Olaf Scholz az ukrajnai háborúval összefüggő feladatokkal kapcsolatban a többi között arról is szólt, hogy Németország továbbra sem támogatja az importált földgáz árának EU-s szintű hatósági korlátozását. Mint mondta, nincsenek egyszerű, azonnali megoldások, így a földgáz globális piacán zajló folyamatokba sem lehet beavatkozni az ellátás biztonságának veszélyeztetése nélkül.
vg.hu
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version