Site icon Mai Világ

Magyarországra is üzent Angela Merkel

Hirdetés

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország legfőbb prioritása, hogy Európa a korábbinál erősebben és egységesebben kerüljön ki a koronavírus okozta válságból – mondta Angela Merkel német kancellár, aki bemutatta a német elnökség stratégiáját és fő céljait az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán, Brüsszelben.

„Hatalmas erőfeszítésre, közös munkára és szolidaritásra van szükség az Európa előtt álló problémák megoldásához. Meg kell változtatnunk Európát, ha meg akarjuk védeni és őrizni” – fogalmazott az MTI szerint Merkel.

A kancellár hangsúlyozta, hogy semmifajta világjárvány nem lehet ürügy a demokratikus jogok csorbítására, az emberi jogokat nagyon rövid ideig és nagyon indokolt esetben szabad csak korlátozni. Nem nevezhető demokráciának az a rendszer, ahol az ellenzéki hangok vagy a sokszínűség nem kívánatos – tette hozzá a német kancellár.

Most minden korábbinál inkább szükség van arra, hogy az alapvető jogokat és értékeket megvédjük, hogy támogassuk egymást és összetartsunk. A járvány okozta kihívások kezelése akkor lehetséges, Európa akkor kerülhet ki erősebben a válságból, ha a tagországok összefognak, segítenek egymásnak. Egyedül egyetlen ország sem képes kilábalni a krízisből. A szolidaritás nem csak gesztus, hanem hosszú távú befektetés. Gyűlölettel és ellenségeskedéssel nem lehet megküzdeni a vírussal – mondta Merkel.

A német uniós elnökség célkitűzései között szerepel az alapvető jogok védelme, a szolidaritás előmozdítása, a környezetvédelem, a digitalizáció felgyorsítása, valamint Európa szerepének megerősítése a világban.

Hirdetés

Merkel fontosnak nevezte, hogy Európa digitális téren minden más szereplőtől függetlenné váljon, s erősítse a védelmét a kibertámadásokkal szemben is.

Nagy-Britannia európai uniós kilépésével kapcsolatban azt mondta, hogy a szigetország a jövőben is fontos partnere marad az EU-nak. Németország fel kívánja gyorsítani a tárgyalásokat, hogy még az ősz folyamán megállapodás születhessen a jövőbeli kapcsolatok lezáratlan fejezeteinek tekintetében. Azonban arra is fel kell készülnie az EU-nak, hogy a december végéig tartó átmeneti időszak lezárultáig nem születik megállapodás Londonnal – figyelmeztetett Merkel.

Németország foglalkozni kíván a migráció kérdésével, ugyanis előrelépésre van szükség az uniós migrációs politika területén, a tagállamoknak egyetértésben kell megoldaniuk ezt a politikai és humanitárius feladatot – tette hozzá Merkel.

Kínával összefüggésben elmondta, az EU szoros politikai és kereskedelmi kapcsolatokat tart fent a távol-keleti országgal, ugyanakkor az emberi jogokat és a jogállamiságot érintően jelentős nézetkülönbségek vannak. Noha nem tartható meg ősszel az EU-Kína csúcstalálkozó, Berlin azért fontosnak tartja, hogy a párbeszéd folytatódjon Pekinggel.

Németország július elsejétől vette át fél évre az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Horvátországtól.

Hirdetés
Forrás: napi.hu
Hirdetés
loading...
Exit mobile version