Site icon Mai Világ

Már az államfő szerint is előrehozott választás jöhet Szlovákiában

Hirdetés

Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök elismerte, hogy az ország akár előrehozott parlamenti választások elé is nézhet, ha a jelenlegi politikai feszültségek tovább mélyülnek.

A Szombati párbeszédek című vitaműsorban az STVR műsorán a koalíción belüli vitákra mutatott rá, és aggodalmának adott hangot a kormány stabilitásával kapcsolatban, írja a Teraz.sk. 

„Nem vagyok benne biztos, hogy az előrehozott választások kisegítenek-e ma ebből a mocsárból, és az előrehozott választások után nem ebben a mocsárban folytatnánk, csak váltott gárdával” – fogalmazott.

Hozzátette, amíg a kormánytöbbség mindössze egy szavazattal, 79-78 arányban áll fenn a parlamentben, addig előrehozott választásokról sem lehet érdemben beszélni.

Pellegrini kíváncsi arra, hogy a kormánykoalíció ki tudja-e tölteni a teljes választási ciklust. Bár úgy vélte, hogy egyes korábbi belső viták már rendeződtek, újabb feszültségek kerültek napirendre. Szerinte ezek a kommunikáció hiányából, illetve bizonyos koalíciós pártok ellenállásából fakadnak, amelyek a legerősebb pártok viselkedésére reagálnak.

Hirdetés

Az államfő hangsúlyozta, hogy elfogadja a választók döntését, akár előrehozott, akár rendes választások mellett döntenek.

Kész lenne tárgyalni a Szlovákia vagy akár a Köztársaság mozgalommal is, ha egy új koalíció körvonalazódna. „Ha létrejön egy ilyen koalíció, akkor a felelősség is azokat terheli majd, akik azt megalakítják” – mondta, hozzátéve, hogy ez egyelőre pusztán elméleti kérdés számára.

VH

Hirdetés
loading...
Exit mobile version