Megrázó: előkerült a magyar színészlegenda utolsó levele
Megjelent a legenda szerelmes levele, amelyet halála előtt egy évvel, 1975. júliusában írt. Kedvese hiánya szinte fizikai fájdalmat okozott neki.
Több mint negyven éve nincs köztünk a színészkirály, Latinovits Zoltán.
Megközelíthetetlennek, félelmetesnek tartották, de egy lánynak mégis sikerült vele interjút készítenie, sőt meg is jelentetnie akkor, amikor a színész tiltólistán volt. Neki, Baló Júliának adta élete utolsó interjúját is. Latinovits Zoltán megbízott benne.
„Kislányként, amikor első vígszínházi szerepében, a Közjáték Vichyben láttam, azonnal lenyűgözött a jelensége, a játéka. Megtudtam róla, hogy építészmérnöki diplomája van, ezért nagy nehezen valamiféle matematikai kérdést találtam ki, és megírtam neki levélben. Gondoltam, majd lenyűgözi, milyen intelligens vagyok, hatásos lesz. Nem lett, viszont küldött válaszként egy kicsi, autogramos fényképet. Kapóra jött, hogy Klári barátnőm rajongott Somogyvári Rudolfért, aki ez idő tájt Latinovits Zoltánnal együtt, a Thália Színházban játszott.
Kitaláltam, hogy belopózunk a próbára, és majd beszélgethetünk a művészekkel. Suli után – iskolaköpenyben, a nagy táskánkkal – elindultunk. Ám próba helyett az igazgatóságon tartottak megbeszélést, és így az odavezető lépcsőházban várakoztunk. Vagyis, az onnan nyíló, sötét díszlettárban rejtőztünk el. Amint meghallottuk a színészek dübörgő hangját, izgatottan mozgolódni kezdtünk, és ettől az egyik díszletelem nagy robajjal ledőlt. Valaki be is nyitott, felkapcsolta a villanyt, de nem vett észre minket, akik lélegzetvisszafojtva lapultunk az egyik műbokorban. Mire előmerészkedtünk, a célszemélyeknek már hűlt helyük volt.”
A gyerekes csíny után eltelt jó néhány év, Juli egyetemre járt, de nem tett le arról, hogy találkozik az akkor már híres-hírhedt színművésszel.
„Tiltólistán volt, nem írhattak róla, nem léphetett fel Budapesten. Amikor egyetemisták meghívták, egy Radnóti Miklós-est rendezésére az Egyetemi Színpadon, örömmel mondott igent, csakúgy, mint kérdésemre, hogy írhatok-e róla. Én is egyetemista voltam. Ekkor beszélgettünk először. Tiltás ide, tiltás oda, a riport, megjelent az Esti Hírlapban!”
A történet itt nem ért véget. Az egyetemista és a színművész között barátság szövődött
„Legközelebb ő keresett meg engem.”
„Aznap délután találkoztunk a Vadrózsa étteremben és éjfélig beszélgettünk. Pontosabban: ő beszélt, én hallgattam, és időnként kérdeztem, vagy mondtam egy mondatot. Így kezdődött, és így is folytatódott hosszú, éjszakákba nyúló beszélgetésekkel. Az a bizonyos, rádióban is közzétett, híressé vált „Utolsó interjú” is így született: felhívott, hogy találkozzunk. Kérdeztem, nem zavarja, ha magnetofont is hozok, és felveszem a beszélgetést. Azonnal beleegyezett. Az eredeti kazettán még hallatszik Bagó kutya vakkantása, a forrásban lévő teavíz. Ennek a beszélgetésnek az írott változatát is megmutattam neki – már a Völgy utcai szanatóriumban. Az utolsó tévéinterjúnk után pár hónappal.”
Az 1976 nyarán öngyilkosságot elkövető színész életét felölelő interjúban szívszorító őszinteséggel beszél arról, hogy állítólagos „magányossága” nem magányt jelent, hanem a szuverenitásának őrzését. Beszél többek közt arról, hogy nehezen viseli, ha olyan emberek élnek vissza a hatalmukkal a színházban, akik nem a tehetségük, tudásuk okán jutottak oda. Hét színházból távolították el.
Arra a kérdésre, hogy milyen ember volt Latinovits, Júlia nem tud egy szóval válaszolni.
„Őszinte, izgalmas, kedves, figyelmes, érdeklődő, érzékeny, megbízható, előzékeny, megható, intelligens, lovagias, komoly, igaz lelkű, okos, eredeti, hiteles, generációk szívébe, elméjébe költöző, rendkívüli tehetségű embernek ismertem meg. Őrzöm a karácsonyi levelét, amit a sűrű hóesésben személyesen hozott el, és helyezett a postaládánkba.”
Szenvedélyes szerelem fűzte össze Ruttkai Évát és Latinovits Zoltánt –derült ki Nyáry Krisztián Írjál és szeressél című, új kötetéből. A fiatal debreceni színész elsöprő erejű érzelmeivel hódította meg a már befutott, budapesti színésznőt, aki miatta elvált férjétől, Gábor Miklóstól. Kapcsolatuk sok magasságot és mélységet megjárt, de a kötelék eltéphetetlen maradt. Ennek megindító dokumentuma Latinovits szerelmes levele, amelyet halála előtt egy évvel, 1975 júliusában írt. Ruttkai Éva ekkor Amerikában volt, hiánya szinte fizikai fájdalmat okozott a színésznek.
„Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet már másolni a voltot, mert már mások vagyunk.”
(…)
„Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol. Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.”
Forrás: ripost
A kép illusztráció
