Site icon Mai Világ

Megdöbbentő: Több mint ötmillió migráns érkezett Európába

Hirdetés

Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) adatai szerint 2011 és 2017 között összesen 5,136,383  migráns jött Európába.

Az EASO szerint 303 105 menekültkérelmet nyújtottak be 2011-ben, 335 365-öt 2012-ben, 431 000-et 2013-ben, bő kétszáz ezerrel többet,  660 000-et 2014-ben, aztán 2015-ben 1,4 millió, 2016-ban 1,3 millió, 2017-ben pedig 706 913 kérelem került benyújtásra.

A legtöbb menekültkérelmet a szíriaiak nyújtották be. Utánuk következnek az irakiak, afgánok és pakisztániak. A migránsok többi része a harmadik világ országaiból érkeztek. Ez alól egyedül Albánia jelent kivételt.

Azonban a számok sem fedik a teljes igazságot, mivel az adatok csak a regisztrált menekültkérőket tartalmazzák, azok nem szerepelnek benne, akik nem regisztráltak. Ez azért fontos, mert az illegális bevándorlók száma meredeken megugrott néhány európai országban.

Ráadásul az olasz belügyminisztérium a napokban jelentette be, hogy hamarosan megugorhat az Afrikából Olaszországba érkező migránsok száma. Az információk szerint mintegy egymillió ember áll készen az észak-afrikai országban arra, hogy útra keljen Európába.

Forrás: 888.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version