Mégiscsak léteznek föld alatti titkos világok?
Újra és újra szárnyra kap a hír, hogy mégiscsak létezik fel nem fedezett, titkos zuga a Földnek – a felszínen is, de még inkább a felszín és a tengerek alatt.
A lakatlan, vad hegyek és szakadékok vidékén a kevés ott élő körében évezredek óta tartják magukat azok a legendák, melyek szájról szájra, nemzedékről nemzedékre terjednek arról, hogyan tartja a kapcsolatot; miként és hol érintkezik a titkos föld alatti világ a föld felettivel, az általunk ismert és birtokolt napfényes világgal.
Az emberek lelkében kellemetlen borzongást keltett minden ilyen elbeszélés. Idővel aztán akadtak olyanok is, akik azt állították, hogy jártak “odalent”, vagy találkoztak itt fent annak a különös világnak a különös lakóival.
Kezdetben koboldok, szellemek, holt lelkek “népesítették be”, később egyesek alvó lovagokkal, sőt, egész föld alatti országokkal álmodták tele a föld mélyét. Aztán néhány száz éve egy svájci birkapásztor merészebb lépést tett. Peter Klaus sittendorfi állattenyésztő állítólag elveszett birkáit követte, amikor ismeretlen barlangba tévedt. Az üreg afféle föld alatti folyosóvá változott, és bár félve, mégis elindult rajta.
Különös föld alatti völgybe jutott, ahol tizenkét hallgatag lovag tekézett(!). Egyetlen szót sem szóltak hozzá, de borral kínálták, s nem bántották. A borban azonban valami szer lehetett, mert mire felébredt, a barlang előtti fűben találta magát. Az állatai nem kerültek meg, visszament hát a faluba.
Ott azonban döbbenten látta, hogy minden megváltozott reggel óta: a hajnalban még félkész ház szemlátomást régóta készen állt, a reggel még vele csaknem egykorú nővére asszony lett, gyermeke is született már. Kiderült, hogy míg ő egyetlen délutánt töltött a lovagokkal, a kinti-fenti világban húsz év telt el.
Legenda… Legenda?
Sokáig meséltek a lányról, aki felment a Matternhorn-csúcsra, hogy virágot tépjen, és betévedt a boszorkányok, varázslók világába. A történet azonos a svájci pásztoréval: amikor az egynapos vendéglátás után ismét hazament, minden rokona és ismerőse helyett már csak a fejfája várta a temetőben, mivel száz év telt el távozása és hazaérkezése között, számára egyetlen nap alatt.
Salzburg környékén régóta az a történet járja, hogy az 1973 méter magas Hochtorm hegy alatti rengeteg barlangban Nagy Károly egész hadserege alszik, s majd egyszer feltámad, és előjön a föld alól, hogy megvívjon az Antikrisztus földet elözönlő hadaival. Az elmúlt századok során számos bátor ember indult felfedezőútra efféle ijesztő hírű barlangban, de közülük sok soha többé nem tért viszsza, ami, persze, csak tovább szaporította a mendemondát. Lehetséges, hogy némelyiknek valami alapja is volt?
1772-ben Untersberg város írnoka – bizonyos Lazarus Gitschner – vadászat közben ugyancsak barlangba tévedt, majd fáklyát gyújtva elindult a befelé nyíló folyosón. Hirtelen a földinél sokkal szebb világban találta magát, amelyet – idézzük szavait – “a miénknél szebb, tisztább és igazságosabb törvénnyel igazgattak”.
Állítólag ő is csak néhány napot töltött a mélyben, majd visszatért és élményeiről könyvet írt. A könyv annak idején nagyon népszerű volt, sokfelé és sokan olvasták, azonban érdekes módon senki nem próbálta megkeresni Lazarus barlangját, vagyis a szebb világba vezető kaput. Ma már úgy vélik, az egész könyv nem egyéb a korban oly divatos moralizáló történetnél, és semmi köze a valósághoz.
Eugen Köberle berchtesgadeni fogorvos az eső miatt kénytelen volt egy éjszakát a hegyi kunyhóban tölteni. Éjszaka aztán régies öltözékű, alacsony termetű kis férfi felébresztette és elvitte egy barlangba. Nem értették egymást, mert a pöttöm ember nem ismert egyetlen nyelvet sem azok közül, amelyet Köberle beszélt.
A föld alatt a doktor igen felemelő és furcsa dolgokat tapasztalt, de semmit nem árult el élményeiből, mondván hallgatásra kötelezték a barlangban élők.
Egy hetet töltött Untersberg alatt, és mindez nem a régi időkben történt, hanem 1975-ben.
