Site icon Mai Világ

Megkezdődött Nyugat-Európa Soros-terv szerinti lakosságcseréje

Párizs, 2016. november 4. Illegális bevándorlók várakoznak az õket elszállító buszokra a Párizs 19. kerületében létesített sátortáboruk felszámolása közben 2016. november 4-én. A francia hatóságok az elõzõ héten a Calais melletti táborból mintegy hatezer migránst helyeztek el belföldi befogadóállomásokon, sok száz menekült azonban nem élt a lehetõséggel, és helyette francia fõváros közterületein szállnak meg. (MTI/EPA/Yoan Valat)

Hirdetés

Nyugat-Európában a termékenységi ráta folyamatosan csökken, a bevándorlólakosság száma pedig évről évre emelkedik. Nagyjából így kell elképzelni azt a lakosságcserét, amit Soros György anno a tervében megálmodott.

Pár évvel ezelőtt Soros György amerikai tőzsdespekuláns előállt egy tervvel, amely szerint az EU-nak legalább egymillió menedékkérőt be kell fogadnia évente az előre látható jövőben. És ennek költségeit tisztességesen el kell osztania. Később ezt a számot 300 ezerre csökkentette, azonban ez szinte már nem oszt, nem szoroz.

Európa lakosságcseréje ugyanis megkezdődött, és úgy tűnik, egyhamar nem fog megállni.

Az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) adataira támaszkodva megnéztük, hogy miként alakultak az elmúlt évben a termékenységi ráták azokban az országokban, amelyeknek a hazai baloldal szerint követendő példáknak kellene lenniük számunkra, majd azt is megnéztük, hogy a bevándorlólakosság miként növekedett az adott országokban az elmúlt tíz évben. Elöljáróban annyit, hogy a számok lehangolóak.

Termékenységi ráta

Belgium

Hirdetés

2010: 1,86%

2018: 1,62%

Dánia

2010: 1,87%

2018: 1,72%

Hirdetés

Németország

2010: 1,39%

2018: 1,56%

Spanyolország

2010: 1,36%

Hirdetés
Hirdetés

2018: 1,26%

Olaszország

2010: 1,45%

2018: 1,28%

Franciaország

2010: 2,02%

2018: 1,87%

Finnország

2010: 1,86%

2018: 1,40%

Svédország

2010: 1,98%

2018: 1,75%

Egyesült Királyság

2010: 1,92%

2018: 1,67%

Amikor egy ország átlagos termékenységi rátája nagyjából 2,1 alá csökken, akkor a népesség idővel zsugorodni kezd. Ezt láthatjuk most Nyugat-Európában, ahol úgy döntöttek, ahelyett, hogy a gyermekvállalást ösztönöznék, bevándorlók behívásával kompenzálják a népességcsökkenést.

Bevándorlólakosság

Belgium

2010: 1,50 millió

2019: 1,96 millió (ebből 1,08 millió nem EU-s országból származik)

Dánia

2010: 500 ezer

2019: 700 ezer (ebből 481 ezer nem EU-s országból származik)

Németország

2010: 9,8 millió

2019: 14,8 millió (nincs adat)

Spanyolország

2010: 6,28 millió

2018: 6,53 millió (ebből 4,89 millió nem EU-s országból származik)

Olaszország

2010: 5,78 millió

2018: 6,29 millió (ebből 4,52 millió nem EU-s országból származik)

Franciaország

2010: 7,30 millió

2018: 8,35 millió (ebből 6,33 millió nem EU-s országból származik)

Finnország

2010: 228 ezer

2018: 377 ezer (ebből 257 ezer nem EU-s országból származik)

Svédország

2010: 1,33 millió

2018: 1,95 millió (ebből 1,42 millió nem EU-s országból származik)

Egyesült Királyság

2010: 7,11 millió

2018: 9,46 millió (ebből 5,80 millió nem EU-s országból származik)

Nem nagyon kell magyarázni a számokat, mindenhol növekvő tendenciát figyelhetünk meg.

Most nézzük meg, hogy milyen tendenciák jellemzők Magyarországon és Lengyelországban.

Itthon a termékenységi ráta

2010-ben 1,24 százalék volt, míg 2018-ban már 1,54 százalék.

Lengyelországban a termékenységi ráta

2010-ben 1,41 százalék volt, míg 2018-ban 1,45 százalék.

Kijelenthető tehát, hogy ha lassan is, de egyre többen vállalnak gyereket.

A bevándorlólakosság tekintetében Magyarországon

2010-ben 436 ezer külföldi születésű ember élt, 2019-ben 564 ezer.
Közülük 249 ezer származik nem EU-s országból.

Lengyelországban

2010-ben 642 ezer, míg 2019-ben 760 ezer külföldi élt.
Forrás: 888
Hirdetés
loading...
Exit mobile version