Új szakaszába léphet a közel-keleti konfliktus: miközben Irán továbbra is a Hormuzi-szorost használja legfontosabb elrettentő eszközeként, Szaúd-Arábia, az atomhatalom Pakisztán és a NATO-tag Törökország meglepő kölcsönös védelmi paktumot kötött. Bár a felek kijelentették, hogy nem Irán elleni szövetségről van szó, Kemény János szerint Teheránban nem biztos, hogy így fogják értékelni az eseményeket.
Az utóbbi hetekben a közel-keleti háborúban kevés látványos változás következett be. Irán továbbra is a Hormuzi-szorosban látja az elrettentési képesség kulcsát, így folytatja a tárgyalásokat Ománnal annak érdekében, hogy valamilyen fügefalevelet tudjon prezentálni ezen regionális hatalmi törekvéséhez.
Az amerikai vezetés pedig továbbra sem találja azt a diplomáciai és katonai nyomásgyakorlási elegyet, ami egy olyan politikai eredményhez vezet, amit Trump elnök belpolitikailag elfogadhatónak tart.
Egy látványos változás mellett azonban nem szabad elmenni: a jemeni Anszar Allah, vagy más néven a huszik beléptek nyíltan Irán oldalán a konfliktusba, és a Vörös-tengert az Indiai-óceánnal összekötő Bab el-Mandeb szorost blokád alá vonták.
Névleg a szaúdi hajókra terjed ki ez a blokád, a gyakorlatban azonban a kereskedelmi hajózási szereplők valószínűleg nem akarják kideríteni, hogy a huszik mit értenek ez alatt (tulajdonost, vagy mekkora tulajdonosi hányadot, mely ország zászlaja alatt hajózik az adott hajó stb.).
„A Bab el-Mandeb forgalma a korábbi összecsapások után sosem állt igazán helyre, így ez a fejlemény igazán a szaúdi olajexportnak okoz gondot, amit csővezetéken keresztül a Vörös-tengerre irányítva exportáltak a Távol-Keleten lévő gazdasági partnereknek”− hangsúlyozta az Economx érdeklődésére Kemény János, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa, egyben hozzátette, hogy a a szaúdiak szerint nem ez az egyetlen fenyegetés, ami az országot éri, mivel az Irán-barát iraki milíciák részéről is számítanak támadásokra. Ha ez bekövetkezik, akkor ez a konfliktus egy új fokozata lesz.
A térség szakértője szerint ennek fényében nem mondható meglepőnek, hogy ezalatt a régió országai, élükön a szaúdiakkal, sem maradnak tétlenek.
Szaúd-Arábia, Pakisztán és Törökország egy kölcsönös védelmi megállapodást írt alá, ami sok szereplőt meglephetett a térségben.
Korábban Szaúd-Arábia és Pakisztán már aláírt egy hasonló jellegű megállapodást 2025 szeptemberében. Az új megállapodásról a sajtó irányába azt kommunikálták a felek, hogy amennyiben egy szerződő felet megtámadnak, a többiek segítséget nyújtanak, annak mikéntjéről azonban keveset lehet tudni.
Papíron mindhárom ország jelentős haderővel rendelkezik és Kemény János felhívta rá a figyelmet, hogy
„Törökország még a NATO tagja is, ami érdekes jogi kérdéseket vethet majd fel, ha Törökország segítséget nyújt a szerződés keretében. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Pakisztán atomhatalom, azonban arról nincs információ, hogy ennek a szerződésben bármilyen szerepe lesz majd”.
Mind Pakisztán, mind Törökország jelentős konvencionális katonai kapacitásokkal rendelkezik, továbbá Törökország egy jelentős hadiipari kapacitásbővítésben is van, aminek a szakértő szerint lehet majd távlati szerepe.
Rámutatott ugyanakkor, hogy közvetlen földrajzi határok hiányában a szerződés gyakorlati kivitelezése érdekes problémákat és kihívásokat vethet majd fel, és nem kizárt, hogy megfelelő alkalom elérkezésekor Irán ezt majd tesztelni kívánja.
„Bár a felek kijelentették, hogy nem Irán elleni szövetségről van szó, az utóbbi hónapok fényében Teheránban nem biztos, hogy így fogják értékelni az eseményeket. A dolognak bizonyos szempontból kényelmetlen jelleget ad, hogy Pakisztán közvetítőként lép fel az Egyesült Államok és Irán között is, így Teheránban erről is kell majd gondolkodnia a vezetésnek”
− fogalmazott Kemény János.
Az NKE munkatársa úgy látja, hogy a megállapodás a szaúdi-iráni ellentéteken túlmenően annak is a jele lehet, hogy a térség országai lehetőségek szerint próbálnak védelmi téren önállóbbak lenni, mivel sokan az Öböl térségében úgy élték meg az amerikai-izraeli háborút Irán ellen, mint ami az arab országok helyzetét aláássa. Arra vonatkozóan nincs egyelőre információ, hogy a jövőben kívánják-e majd bővíteni a tagok létszámát, de ez egy érdekes diplomáciai irány lehet majd a kisebb öbölmenti országok számára a jövőben.
Ugyanakkor ezeknek az országoknak szükségük van az amerikai katonai támogatásra, mivel a fegyverrendszereik igényeit, beleértve a lőszer és karbantartás és egyéb szükségleteket, például a lég- és rakétavédelmi rendszereket is, − amik eléggé jól vizsgáztak a háborúban − az amerikaiaktól tudják csak beszerezni.
Aggodalom forrása lehet az arab országok számára az amerikai gyártási kapacitások szűkössége egyes lőszerek, mint például a Patriot PAC-3 elfogó rakéták terén, de nincs olyan gyártó, ami ezt kompenzálni tudná rövid távon, és eleve nagyon korlátozott azon államok köre, amik képesek saját rendszereket legyártani. Így az Egyesült Államoktól való függőség maradni fog belátható ideig a térség országai számára.