Európa

Meglépte az olasz kormány azt, amit eddig nem mert

Hirdetés

Az olasz kormány döntött arról, hogy kitiltja a tengerjáró hajókat a velencei lagúnából, hogy megvédje a térség ökoszisztémáját, kulturális örökségét. A lépéssel többévnyi tétovázásra tettek pontot, a lakosok és a kulturális intézmények követeléseit a turizmus érdekei elé helyezve – írja az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.

Akormány azt követően hozta meg a döntést, hogy az ENSZ Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) kilátásba helyezte, veszélyeztetett világörökségi helyszínné nyilvánítja Velencét illetékes testülete júliusi tanácskozásán – közölték kormányforrások.

A tilalom augusztus elsején lép életbe, és a több mint 25 ezer tonnás hajókra érvényes, amelyek nem hajózhatnak be a Szent Márk térhez vezető Giudecca-csatornába.

Büszke vagyok arra, hogy hűek maradtunk elkötelezettségünkhöz – írta Twitter-üzenetében Dario Franceschini kulturális miniszter, bejelentve a kormányhatározatot.

Velence lakosai és a nemzetközi közösség évek óta sürgette az olasz kormányokat, hogy tiltsa ki a nagy hajókat a lagúnából, amelyet szennyeznek és veszélyeztetik törékeny ökoszisztémáját, valamint a város épületeinek stabilitását. Ezek az aggodalmak ellentétben álltak a kikötői hatóságok és az idegenforgalmi intézmények érdekeivel, amelyek szerint a városnak szüksége van az óceánjárók jelentette forgalomra.

Hirdetés

A 25 ezer tonnás korlát azt jelenti, hogy csak kis utasszállító kompok és áruszállítók használhatják a Giudeccát – írja a lap.

Francesco Galietti, a nemzetközi tengerjáró hajózási társaságok szövetségének (CLIA) olasz elnöke közölte, hogy a csoport üdvözli a nagy hajók számára kijelölt alternatív útvonalat, és a kormány döntését „nagy előrelépésnek” nevezte.

Áprilisban Mario Draghi miniszterelnök kormánya határozatot hozott arról, hogy terminált építenek a lagúnán kívül a 40 ezer tonnánál nagyobb utasszállító hajók és konténerhajók számára. Ez azonban még nem készült el.

Időközben a nagy hajókat arra kötelezték, hogy Marghera ipari kikötőben kössenek ki, de ott nincs megfelelő kikötői hely a tengerjárók számára. A kormányhatározat kormánybiztost jelölt ki a kikötőhely megépítésének felgyorsítására.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!