Site icon Mai Világ

Itt van Putyin legújabb bejelentése, elmondta milyen jövő vár Oroszországra

Hirdetés

Az orosz elnök pozitív hangvételű nyilatkozatot adott ki Oroszország jövőjére vonatkozóan, melyben kiemelte, hogy az erős oktatási rendszernek köszönhetően az ország versenyképes tudással felvértezve nézhet szembe a kihívásokkal – írta meg a tass.com.

Ami a jövőt illeti, a kulcskérdés az, hogy milyen jövő lesz. Biztos vagyok benne, hogy Oroszországnak fényes jövője van. Először is azért, mert tudjuk, hogy mit akarunk, és milyen eszközöket használunk céljaink eléréséhez. Másodszor, óriási erőforrásaink vannak, elsősorban emberi erőforrásaink

– mondta az orosz államfő.

Az elnök kiemelte Oroszország erős oktatási rendszerét is.

„Csodálatos iskolákat hoztunk létre az elmúlt évtizedekben, gondolok itt többek között a matematikai iskolákra; ez alapvető. Csodálatos mérnöki iskoláink vannak. Kétségtelen, hogy mindezeknek hála lépést tudunk tartaniuk a korral, és képesek vagyunk az előttünk álló kihívásokkal összhangban fejlődni – tette hozzá.

Hirdetés

Putyin megjegyezte, hogy Oroszország már jóval a jelenlegi helyzet kialakulása előtt elkezdett a gyorsan fejlődő piacokra koncentrálni.

„A gyorsan fejlődő piacok nem az ukrajnai helyzet miatt kezdtek el gyorsan fejlődni, hanem a világgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokkal és az új globális vezetők megjelenésével kapcsolatos körülmények miatt. Ez a folyamat már évtizedek óta zajlik, csak ezek a dolgok most válnak nyilvánvalóvá” – zárta Putyin.

Forrás: Origo

Hirdetés
loading...
Exit mobile version