Matteo Salvini, Olaszország miniszterelnök-helyettese pénteken délelőtt jelent meg a palermói bíróság előtt, ahol rövid kihallgatást követően a bírák visszavonultak, hogy meghozzák az ítéletet. Az esti órákban kihirdetett döntés értelmében a bíróság felmentette Salvinit, mivel az ellene felhozott vádakat alaptalannak találta. A politikus kitörő örömmel fogadta az ítéletet, és köszönetet mondott mindazoknak, akik végig támogatták. Védőügyvédje, Giulia Bongiorno könnyek között nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy egy pillanatig sem kételkedett Salvini ártatlanságában. A bíróság döntését tapsvihar és ujjongás kísérte.
Az ügyészség korábban hat év börtönt követelt Salvini számára, amiért 2019 augusztusában belügyminiszterként 19 napig várakoztatta a nyílt tengeren az Open Arms nevű álcivil hajót, amelynek fedélzetén 147 illegális bevándorló tartózkodott. A Giuseppe Conte vezette akkori kormány bukása után a palermói ügyészség vádat emelt Salvini ellen nemzetközi egyezmények megsértése, hatalommal való visszaélés, valamint túszejtés vádjával.
Salvini már korábban kijelentette, hogy politikai per áldozata, amelynek célja a baloldal részéről az ő és pártja ellehetetlenítése, mivel a választásokon nem tudják legyőzni. Az ítélethozatal előtti nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy tiszta a lelkiismerete, és ha újra döntéshelyzetbe kerülne, ma is ugyanígy cselekedne. Úgy vélte, belügyminiszterként hűségesen teljesítette a választópolgároknak tett ígéretét, miszerint megállítja az illegális migrációt. Giorgia Meloni miniszterelnök támogatásáról biztosította Salvinít, míg Matteo Piantedosi belügyminiszter kijelentette, hogy a kormány munkáját nem befolyásolja a bíróság döntése.
Az eset jelentős visszhangot váltott ki Európa-szerte, mivel a migráció kérdése továbbra is megosztja az EU tagállamait. Salvini támogatói, köztük Deutsch Tamás magyar EP-képviselő, szolidaritásukat fejezték ki az olasz politikussal. Deutsch Facebook-bejegyzésében magyarul és olaszul is kiállt Salvini mellett: „Matteo siamo tutti con te! Matteo, veled vagyunk!”
Giulia Bongiorno szerint a Salvini elleni eljárás politikai bosszú volt, amelynek célja a Liga és a jobboldal meggyengítése, mivel a baloldal a választásokon nem tudott győzelmet aratni. Salvini megerősítette, hogy semmit sem bánt meg, és belügyminisztersége alatt hozott döntéseihez továbbra is ragaszkodik. Hivatali ideje alatt 79 százalékkal csökkent az illegális bevándorlás, 95 százalékkal a tengeri halálozások, és 55 százalékkal a tengeren eltűnt személyek száma.
Magyar Nemzet