Site icon Mai Világ

Hoppá! Budanov is megy a levesbe – már megvan az utódja is

Hirdetés

Rusztem Umerov védelmi miniszter és Kirill Budanov, az ukrán fő hírszerzési igazgatóság (GUR) vezetője lemondhat posztjáról.

A források azt az információt is megerősítik, hogy a GUR helyettes vezetőinek, Viktor Zajcevnek és Igor Osztapenkónak a felmentéséről szóló döntés anélkül született meg, hogy magával Budanovval konzultáltak volna.

„A döntés már a múlt héten megszületett. Tény, hogy komoly feszültség van Budanov és az elnöki hivatal vezetője, Andrej Jermak között. Budanov egyike azon kevés megmaradt alternatív befolyásos embereknek, akik Jermakkal szemben alternatívát jelentenek Zelenszkij belső körében” – állítja a forrás.

Budanov helyére lehetséges jelöltekről is tárgyalnak a színfalak mögött.

„A pletykák szerint az Ukrán Külföldi Hírszerző Szolgálat vezetője, Oleg Ivascsenko, Budanov korábbi helyettese visszatérhet a GUR vezetőjeként, a jelenlegi védelmi minisztert, Rusztem Umerovot pedig a Külföldi Hírszerző Szolgálat élére nevezhetik ki. Az, hogy ki veszi át Umerov helyét, még nyitott kérdés” – mondta a Stranának a beszélgetőpartner.

Hirdetés

Forrás: Bede Zsolt – Vadhajtasok.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version