Francia karrierpolitikus és -diplomata, akit minden oldal tisztel és elismer, és a Fidesz is támogatta már őt: a háttérből futhat be az Európai Bizottság elnöki posztjára Michel Barnier.
Az EP-választásokat a számok alapján mindenképpen az Európai Néppárt nyerte. A konzervatív pártcsalád küldheti majd a legtöbb, 178 képviselőt az uniós törvényhozásba – ne feledjük azonban, hogy ez 38 hellyel kevesebb, mint amennyit az előző szavazáson értek el. Győztesként és a legnagyobb pártként a Néppárt mindenképpen kikerülhetetlennek tűnik a kormányzási többséghez (353 képviselő), ehhez azonban koalíciós partnereket kell találnia.
A tárgyalásoknak azonban lehet egy nagy akadálya: a párt uniós kampányának „arca”, Manfred Weber.
A Spitzenkandidat-rendszer alapján minden uniós párt egy úgynevezett „csúcsjelöltet” állíthatott, aki – győzelem esetén – az EU egyik legmagasabb vezetői székébe, az Európai Bizottság elnökének pozíciójába kerül. Az Európai Néppárt esetében ez a bajor keresztényszocialista (CSU) Manfred Weber volt, akit már a kampány során többen kritizáltak, az eredmények ismeretében pedig sokan éppen Webert, személyének népszerűtlenségét tették felelőssé a 38 hely elvesztéséért.
A választás másnapján ezért is erősödtek fel hirtelen azok a hangok, akik a Brexittel ismertté vált, valójában már több évtizedes uniós tapasztalattal rendelkező Michel Barnier-t látnák szívesebben Juncker utódjaként. A sors fintora, hogy Weber ellen ráadásul egy pártokon átívelő összefogás indult el.
A liberális Macron-párt például kész teljes mellszélességgel beállni a konzervatív francia jelölt mögé.
„Úgy gondoljuk, az Európai Néppárt jelöltje teljesen alkalmatlanná vált a feladatra” – jelentette ki Weberre célozva az En Marche egyik vezető politikusa, Pascal Canfin – „Teljes súlyunkat bevetjük, hogy vagy egy francia jelöltet állítsunk a posztra – aki Michel Barnier lehetne –, vagy olyat, aki minden szempontból sokkal közelebb áll a Parlament középpontjához, mint a jobboldalhoz.”
Barnier támogatottsága nemcsak Franciaországra terjed ki. Orbán Viktor ugyanis közvetlenül az EP-választások előtt kijelentette, hogy már nem tartja megfelelőnek a Fidesz pártcsaládjának csúcsjelöltjét, Manfred Webert – egyes vélemények szerint Barnier-t azonban igen (már 2014-ben, a Jean-Claude Juncker bizottsági elnök néppárti jelölése körüli viták idején is, meg nem cáfolt információk szerint a Fidesz Barnier-t támogatta).
Francia források pedig azt is tudni vélik, hogy elképzelhető, hogy a németek is kiszállnak Weber kampányából, azért, hogy az Európai Központi Bank élére viszont aztán ők jelölhessenek elnököt.
„Megnyertük a választást. Egyetlen pozíció létezik számunkra, a Bizottság elnökéé. Az pedig Manfred Weber lesz”– jelentette ki a párt elnöke, Joseph Daul.
A nagy kérdés, hogy a Néppárt kiket tud majd maga mellé állítani egy koalíció reményében a német politikus nevével fémjelezve – azaz sokkal inkább, hogy hajlandók lennének-e lecserélni Webert egy biztosabb és szélesebb körű politikai szövetség érdekében.
Michel Barnier 1951-ben született Grenoble-ban. Már 14 éves korától aktív szerepet vállal a gaulle-ista szervezetekben, majd politikusok mellett. 1978-ban, mindössze 27 évesen parlamenti képviselővé választották, akkor ő lett a Nemzetgyűlés legfiatalabb tagja. Mindig lelkes és aktív környezetvédő volt, nem volt meglepetés, amikor 1993-ban környezetvédelmi miniszterré nevezték ki. Később több francia kormány tagja is volt, külügy- majd mezőgazdasági minisztersége után 1995-től két éven át az Európa-ügyekért felelős tárcát vezette.
Uniós pályafutása 1999-ben kezdődött, amikor Romano Prodi elnöksége alatt a regionális fejlesztések biztosa lett. Később José Manuel Barroso tanácsadója volt, majd ismét uniós biztos, ezúttal 2010 és 2014 között, az uniós belső piacért felelős tárca élén. 2014-ben indult volna az Európai Néppárt csúcsjelöltjeként, akkor azonban éppen a németek inkább Junckert támogatták. A Bizottság elnöke mellett 2015-től tanácsadóként dolgozott, 2016 nyarától pedig Juncker Barnier-t nevezte ki Brexit-ügyi főtárgyalónak.
Barnier-t pragmatikus, a hatékonyságot szem előtt tartó politikusként, egyfajta „szürke eminenciásként” ismerik, akit tapasztalata minden politikai korszakban megkerülhetetlenné, egyben minden oldal szemében megbízhatóvá tesz. Megítélése a Brexit uniós felelőseként tovább javult, egyben a háttérből az EU egyik legfontosabb témájának első számú szereplőjévé lépett elő. Szinte egyáltalán nem kapott negatív kritikát egyik oldalról sem, sokan pedig amiatt is dicsérték, hogy a britekkel végig a tárgyalásos úton való, egyenrangú megegyezést kereste.
Ez Barnier egyik aduja is: hamisítatlan régi vágású, francia diplomata, aki arrogancia nélkül, a kölcsönös érdekek és a közjó érvényesítésére törekszik.
Ambíciói természetesen neki is vannak: azzal, hogy a Brexit labdája egy időre – amíg a brit kormány rendezi sorait és dűlőre jutnak a kilépési megállapodás kérdésében – átkerült a londoni térfélre, Barnier időt és lehetőséget kapott arra, hogy a távolabbi jövőjét is építse, és május eleje óta többször is utalt arra, hogy szeretne a továbbiakban is „hasznos lenni” az Európai Unió számára. Erre pedig, esélyes, hogy lehetősége lesz, ha a Bizottság elnökére ajánlást tévő európai állam- és kormányfők testülete, azaz az Európai Tanács is úgy látja majd jónak.