Olaszország számos kérdésben kompromisszumot kötött Brüsszellel
Komoly kihívást kapott Giorgia Meloni a jövőre esedékes parlamenti választás előtt. Az olasz miniszterelnöknek azzal a ténnyel kell szembe néznie, hogy a pártja az Olasz Fivérek és koalíciós partnerei, a Liga és a Forza Italia jobboldalról kapott versenytársat. A jobboldali–nemzeti konzervatív pártszövetségnek eddig nem volt saját politikai oldalán riválisa, a centrista ellenzék viszont eddig nem jelent veszélyt számára.
Most azonban képbe került Roberto Vannacci tábornok, aki előzőleg a Ligának volt a tagja és aki Future Nazionale nevű új mozgalmával jelent meg az olasz politika színpadán. Vannacci valószínűleg észrevette, hogy Meloni csapatától jobbra politikai légüres tér van, amit be lehet tölteni.
Ez a légüres tér úgy keletkezett, hogy Meloni nem tudta elérni azt, amit Franz Josef Straus, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének, a bajor miniszterelnöknek sikerült, aki azt mondta, „Tőlem jobbra csak a fal lehet.” Vagyis, Bajorországban nem lehet a CDU-tól jobbra pozicionált párt.
Meloni 2022-es hivatalba lépése után jelentősen változtatott politikáján. Addig, főleg a választási kampányban, erősen fókuszált a nemzeti érzésre, az illegális migráció elleni fellépésre, a határok fokozott védelmére, a hagyományos családmodell támogatására, a nemzeti érdekek elsődlegességére, a brüsszeli bürokrácia kritikájára.
Csakhogy kormányra kerülése után gyorsan felismerte, hogy nem viselhet nyílt háborút Brüsszel ellen. A „megvilágosodásban” segítette, hogy Ursula von der Leyen az amerikai Princeton Egyetemen Meloni megválasztásával kapcsolatban egy kérdésre válaszolva kijelentett: Ha a dolgok nehéz irányba mennek – beszéltem Magyarországról és Lengyelországról –, akkor megvannak az eszközeink. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy az Európai Bizottság szükség esetén pénzügyi és jogállamisági eszközökkel nyomást gyakorolhat egy tagállamra, köztük akár Olaszországra is – az EU harmadik legnagyobb gazdasága –, ha az eltérne az EU fősodratú politikájától.
Egy nyílt konfliktus Brüsszellel azt jelentette volna, hogy az EU az olasz állampapírok kamatain keresztül rendkívül gyorsan megbüntethetné Rómát. Ezen kívül veszélybe kerülhetnének egyes uniós kifizetése, romolhatna Olaszország hitelminősítése, lassulhatnának a beruházások.
Ez komoly problémákat okozott volna Meloninak, mert az EU helyreállítási alapjának legnagyobb kedvezményezettje éppen Olaszország. Az országnak mintegy 191–235 milliárd eurónyi támogatás és kedvezményes hitel áll rendelkezésére, attól függően, hogy csak a helyreállítási alapot vagy a kapcsolódó programokat is beleszámítjuk. Ezeket azonban nem automatikusan, hanem előre meghatározott reformok és beruházási mérföldkövek teljesítése után részletekben folyósítják.
Mindezért Meloni az elmúlt években számos kérdésben kompromisszumot kötött. Ilyenek például az uniós költségvetési szabályok elfogadása, a helyreállítási program végrehajtása, Ukrajna katonai támogatásának fenntartása, az EU vezetőivel való szoros együttműködése.
Meloni felismerte, hogy a több mint 200 milliárd eurós helyreállítási programot nem engedheti veszélybe sodorni, ezért a korábbi euroszkeptikus retorikát pragmatikusabb kormányzati hozzáállás váltotta fel, már csak azért is, mert Olaszországnak több mint 140 százalékos GDP-arányos államadóssága van.
Az olasz miniszterelnök politikájának egyik legfontosabb sajátossága, hogy más üzenetet küld a hazai közvéleménynek és mást a nemzetközi partnereknek. Az olasz választók felé erős nemzetállamról, a migráció megfékezéséről, a konzervatív értékek védelméről, az ország szuverenitásáról beszél. Brüsszel irányába megbízható NATO-szövetségesnek mutatja magát, aki támogatja Ukrajnát, kitart a pénzügyi fegyelem mellett, és konstruktív módon együttműködik az EU-val.
A 2027-ben esedékes parlamenti választások már most meghatározzák az olasz miniszterelnök mozgásterét
Ha túl engedékenynek tűnik Brüsszellel szemben, a jobboldali szavazók egy része csalódhat benne. Ha viszont túl konfrontatív politikát folytatna, annak gazdasági ára lehetne, ami szintén választói elégedetlenséget okozhatna. Ez nem egy hirtelen ötletből fakadó döntéssorozat, hanem egy nagyon is átgondolt, kimunkált stratégia. Meloni politikája inkább pragmatikus egyensúlyozásnak, mint valódi ideológiai fordulatnak tekinthető.
Viszont Roberto Vannacci a nyilvánosság előtt éppen ezt a felszínen bizonytalannak látszó helyzetet akarja kihasználni. A tábornok azzal érvel, hogy Meloni már nem képviseli Olaszország nacionalista jobboldalát. Vannacci saját mozgalmát a nemzeti szuverenitás egyik utolsó, megalkuvást nem ismerő védelmezőjeként mutatta be. „Mi vagyunk az egyetlenek, akik még mindig habozás nélkül védjük a szuverenitást” – jelentette ki. Vannacci erősen unióellenes, ellenzi az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást és nyíltan kritizálja az európai konzervatív pártok által „normalizációnak” nevezett folyamatot.
A kérdés most az, hogy az olasz választók hogyan fogadják azt a keményen jobboldali pártot, amelyik elkezdte aláásni Meloni eddigi politikáját.
A másik kérdés, hogy mi lesz akkor, ha a jövőre esedékes választáson olyan eredmény születik, amely szerint a jobboldal csak a Future Nazionaléval együtt lesz képes kormányt alakítani? Lehet, hogy végül is ez lesz a választások igazi tétje.