Merkel lehet az Európai Tanács elnöke?
Egyesek hangosan gondolkodnak arról, hogy nem vehetné-e át az Európai Tanács elnöki tisztségét Angela Merkel jelenlegi német kancellár. A kérdés azért merült fel, mert a megfigyelőket aggasztja, hogy a tisztségre szóba jöhető jelöltek gyengék – írta a Neue Zürcher Zeitung, amely úgy vélte: eltúlzott az a vélekedés, amely szerint sorsdöntő lesz a május végi európai választás.
A strasbourgi népképviselet összetétele finoman szólva is korlátozott befolyással bír az európai dolgok menetére, és a jövőben is olyan lesz, mint eddig: sokat beszélnek, és kevés dologban döntenek. Mindazonáltal a sorsdöntő jelző mégsem teljesen hamis. Nagyok a kihívások. Belül a felcsírázó nacionalizmus fejt ki centrifugális hatást. A brexit ejtette seb nem gyógyul be egyhamar, és az egyesült jobboldali populisták forradalommal fenyegetnek. Ehhez járulnak még a valutaunió megoldatlan problémái és a gazdasági integráció kérdése. Kívülről a megváltozott globális környezet jelent nyomást: meg tudja-e állni a helyét az EU tömbként a hataloméhes Kína, a Trump féle Amerika és a felforgató Oroszország között? Képes lesz-e Európa emancipálódni Amerikától, és elindulni a katonai önállóság felé? És hatalmas a demográfiai és a digitális változás. Az öreg kontinens uralkodó érzése most a bizonytalanság. Eben a helyzetben sokan vágynak erős vezetőre, arra, hogy stabilizáló, az integrációt képviselő személyiség álljon az élen.
Brüsszelben nyílt titok, hogy Manfred Weber aligha állja meg a helyét a bizottság élére. Nem csak a szükséges tapasztalata hiányzik, hanem elegendő karizmája és ereje sincs ahhoz, hogy egyenjogúan lépjen fel a világ Trumpjaival és Putyinjaival szemben. Nehezen elképzelhető, hogy az állam- és kormányfők, az alfa-állatok gyülekezete hallgatna a kedves bajorra. Weber nem a saját súlycsoportjában küzd.
Na de akkor ki? Frans Timmermans szocialista és Margrethe Vestager, a liberális jelölt Weberhez hasonló kaliber. Emellett az erőviszonyok a választás után olyan töredezettek lesznek, hogy egyiküknek sem lesz könnyű többséget maga mellé állítani. Május 28-án, alig két nappal a választás befejezése után rendkívüli csúcsértekezlet lesz, és amennyiben a parlament addig nem állapodik meg egy közös jelöltben, az állam- és kormányfők veszik kézbe a dolgot, és akkor megnyílik a porond a nem hivatalos jelöltek számára: Michel Barniernek, vagy Christine Lagarde-nak.
Az EU-ban mindenféle spekulációk keringenek, mégpedig olyan háttér előtt, hogy Juncker utódának kiválasztása nem elszigetelt aktus, hanem az utódlás-csomag része: Donald Tusk, a tanács elnöke, Mario Draghi, az Európai Közpoti Bank elnöke, és Antonio Tajani, az EP elnöke helyére kell megfelelő utódot találni, mégpedig nagyon finoman kiegyensúlyozott módon: számít a pártállás, a földrajzi származás, a szekértelem, és nem utolsó sorban a nem is.
Ennek az univerzumnak a központi alakja lehet Angela Merkel. Tervei nem ismertek, de évek óta spekulálnak arról, hogy „Európa királynője” egy napon jelöltetheti magát. Persze nem Juncker helyére, profilja alapján a tanácselnök tisztségére lenne ideális. Világszerte tisztelik, tapasztalt, és nagyon hatékony kompromisszumok kidolgozásában. Ha elindulna a tisztségért, szinte bizonyosan megválasztanák. A találgatásokat Merkel maga is szítja. Tüntetőleg kevéssé támogatja nyilvánosan Webert. Utalás lehet az is, hogy június 2-3-án tanácskozik a CDU és a CSU vezetése, és két nappal korábban Merkel a Harvard egyetemen mond beszédet, ahol bejelentheti szándékát. Ez lenne talán legnagyobb politikai tette. A CDU bennfentesei Brüsszelben olyanokat mondanak, hogy „nagyon meredek”, nem illene Merkelhez”, de a kancellár tavaly ősszel a CDU éléről történt váratlan visszalépésével már bebizonyította, hogy a hatalom ennyi éve után még tud meglepetéseket szerezni.
