Site icon Mai Világ

Merkel szavai szögek Kijev koporsójába

Hirdetés

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ETPKGY) nyitóülésén beszédet mondott Merkel német kancellár asszony. De hát mi volt a beszédében? Ő azonban nem egyszerűen beszélt. Szavai: megannyi szög Kijev koporsójába.

NÉMETORSZÁG MEGHOZTA DÖNTÉSÉT AZ „ÉSZAKI ÁRAMLAT-2” GÁZVEZETÉK MEGÉPÍTÉSÉNEK ÜGYÉBEN

És ezt annyi tárgyalás, perlekedés után az USA és Németország között. Vagyis mint e tárgyalások eredménye. Mint mondani szokták: „finita la commedia”. „Németország meghozta döntését…”

De hát Ukrajna? Mi lesz a gáztranzittal? Nos, Ukrajna „mehet a sóhivatalba”. A kancellár asszony szavai után – „Németország meghozta döntését…” – Kijev óhajai-sóhajai már mit sem számítanak.

De ez még nem minden. Németország nem csak az „Északi Áramlat-2” ügyében döntött. Annegret Kramp-Karrenbauer német hadügyminiszter asszony főnökétől átvette a stafétabotot. És kommentárt fűzött a Donbassz helyzetéhez. Valamint Kijev azon óhajához, hogy belépjen a NATO-ba, és a szervezetet bevonja az ország keleti részén folytatott háborújába. Nos, a miniszter asszony kijelentette: Nem kívánunk, Kijevvel együtt, beszállni ebbe a játszmába.

Hirdetés

Forrás: orosz hírek

Hirdetés
loading...
Exit mobile version