Miért nem veti be Putyin az új fegyvereit?
! (Az oroszok) a csapatösszevonásokat nem látták előre vagy mire készülnek?
Ezért indult gőzerő az új fegyverrendszerek kidolgozása. Ez tavaly év végéig – Josep Borrell hadüzenettel is felérő nyilatkozatáig – meg is történt. Innentől a Medve kivicsoritotta fogsoratDe még mindig várt. Még mindig reménykedett, hogy sikerül elkerülni a legrosszabbat. Én kilencedik éve figyelem az eseményeket. Jó pár esetben tűnt úgy, hogy küszöbön áll az összecsapás. (Többek között 2018 áprilisában is, amikor Donyeckbe készülődtem. Sietni kellett, hogy még az előtt odaerjek, hogy kitör a csinn bumm cirkusz. Tartottam is attól, hogy ottlétemkor tör ki. És hogy fogok akkor hazajonni? Elhatároztam: ha benn ragadok, akkor magam is fegyvert fogok.)
No, szóval, ott tartottunk, hogy…
Nagyjából egy időre lettek készek az új orosz fegyverrendszerek, illetve hangzott el Josep Borrell „hadüzenete” (bár a fegyverrendszerek hadrendbe állításához még némi idő kell. Putyin nyilván ehhez is igyekezett időt nyerni.) Arra számíthatott, hogy most is az eddigiek szerint ismétlődik az idegháború.
Azt viszont a Nyugat is felismerhette: AZONNAL CSELEKEDNI KELL, MOST, VAGY SOHA. És cselekedtek. Egy éve még magam is felfigyeltem arra, hogy az ukrán hadsereg 2014/15 óta nem látott intenzitással kezdi lőni a Donbassz hátországanak civil célpontjait, településeit és azok lakosságát. Olyan települések nevei is feltűntek újra a hadijelentésekben, amelyekről 2014/15 óta nem hallottunk. Donyeck szokásos külterületei mellett újra belovesek érték a város eddig viszonylagos békében élő belső kerületeit is.
Az ukrán vezetés gyakorlatilag egy pillanatra sem hagyott fel azzal a fenyegetőzesevel, hogy a kelet-ukrajnai konfliktusnak katonai erővel kíván véget vetni. Afelől sem hagyott kétséget, hogy győzelme nyomán milyen sorsot szán a Donbassz népének: ezrek, tízezrek kivégzése, tíz- és százezrek bebortonzese, koncentrációs táborokba küldése, etnikai tisztogatások, jogfosztottság, a Baltikumhoz hasonló apartheid rendszer a helyiség orosz lakossággal szemben.
PUTYIN EZÉRT MÁR 2017-BEN FIGYELMEZTETETT: UKRÁN OFFENZÍVA ESETÉN MOSZKVA BE FOG AVATKOZNI.
Időközben az orosz és a donbasszi titkosszolgálat arról értesült: MÁRCIUS ELEJÉRE VÁRHATÓ AZ UKRÁN OFFENZÍVA. Putyin ezért lépéskényszerbe került. Azt mégsem nézhette tétlenül, hogy orosz honfitársak tömegét mészárolják a szomszédban. A Donbassz két vezetője is segítségért fordult Moszkvához.
Putyin tehát döntött. Meglépte azt, amitől 2014 óta ódzkodott. Mert tudta: a Donbassz elismerésével – akarja-e, vagy sem – KATONAI SEGÍTSÉGET LESZ KÉNYTELEN NYÚJTANI. Ez korábban semmissé tette volna a békés rendezéssel kapcsolatos stratégiáját. A Nyugat azonban nem hagyott más választást.
Bízvást elmondhatjuk: A MOSTANI HÁBORÚÉRT A FELELŐSSÉG A LIBERÁLFASISZTA NYUGATOT TERHELI. Amely ezt főpróbanak tekinti a nyomulasaval még szembeszegülők elleni, végső rohamhoz. Nem véletlen, hogy a jenkik beleadnak apait-anyait. Számolatlanul ontjak a pénzt, a fegyvert a liberalfasizmus faltoro kosába.
Február 21-én tehát Oroszország hivatalosan is elismerte a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságot. Egyszersmind katonai segítségnyújtási megállapodást is kötött velük.
Ahogy azonban a háború kezdetétől láthatjuk, bár Oroszország számított arra, hogy ez a háború elkerülhetetlen, az alighanem váratlanul érte, hogy a háború éppen így, és éppen most tör ki. Túl sokáig amitottak önmagukat „az ukránok ugyanolyan oroszok, mint mi vagyunk”, a „háromosztatu, egységes orosz nemzet” legendájával. Ami a nyolc év alatt komoly akadálya volt annak, hogy Putyin erélyes válaszlépéseket tegyen, már menet közben.
Nem lett volna szabad szivbajosnak lenni, be kellett volna vetni az egész, NEM KATONAI JELLEGŰ ARZENALT (gazdasági blokád [válaszul a Donbassz elleni teljes gazdasági blokádra], a csapok elzárása, válasz blokádok a Krím elleni fuvarozási-, élelmiszer-, energiablokádra, az Észak-Krími Főcsatorna ukrán lezárására, stb.) A gyűlölködően ellenséges ukrán közvéleményt, legalább valamennyire, ezzel is észre lehetett volna téríteni.
