Európa

Kiderült, miért titkolja Németország az Északi Áramlat-vizsgálat eredményét

Hirdetés

A német hatóságok azért titkolják az Északi Áramlat szabotázsával kapcsolatos vizsgálat eredményeit, hogy ne kompromittálják az Egyesült Államokat – jelentette ki Ralf Niemeyer, a Német Alkotmány- és Szuverenitási Tanács vezetője. Szerinte Berlin valószínűleg kiderítette az igazságot, de nem fogja tudni nyilvánosságra hozni, mert a Német Szövetségi Köztársaság nem szuverén ország – írta meg a news.ru.

 

Niemeyer megjegyezte, hogy Sarah Wagenknecht Bundestag-képviselőtől megtagadták, hogy adatokat szolgáltassanak neki a vizsgálatról. Azzal érvelt, hogy a megállapítások ártanának Németország partnerének. A politikus ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Joe Biden amerikai elnök 2022-ben azt mondta, hogy Olaf Scholz német kancellárnak lehetősége lett volna arra, hogy véget vessen az Északi Áramlat–2 ügynek.

„Ez valóban meg is történt. Persze ezt nem ismerhetik el, és persze a német hatóságok nem kompromittálhatják az amerikai kormányzatot, mert nem vagyunk szuverének” – mondta Niemeyer.

Korábban Lawrence Wilkerson, az amerikai fegyveres erők nyugalmazott ezredese azt mondta, hogy az Északi Áramlat–2 gázvezeték felrobbantása lehetővé tette Washington számára, hogy egyetlen nap alatt tönkretegye Németország gazdaságát. Kifejtette, hogy az amerikaiak azért tették ezt a lépést, hogy drágábban adhassák el Berlinnek az energiahordozókat. Elmondása szerint az Egyesült Államokban a kőolajat hidraulikus repesztéssel nyerik ki, és környezetbarátságban rosszabb, mint az orosz nyersolaj.

Hirdetés

Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!