EurópaItthon

Milliókkal tömték ki Gyurcsányné kampányát az európai szocialisták

Hirdetés

Több millió forinttal támogatta a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) Gyurcsányné Magyarországra irányuló kampányát – derítette ki a Facebookon elérhető adatokból az Origo. Gyurcsány Ferenc feleségének egyik kisfilmjét is a Demokratikus Koalíció (DK) európai pártcsaládja készítette, most kiderült, ezen felül is rengeteg pénzt költenek rá.

A napokban az S&D logójával ellátott videók bukkantak fel Gyurcsányné és más DK-s politikusok Facebook-oldalán, amelyek főszereplője többnyire Gyurcsány Ferenc pártelnök felesége. Az egyikről az Origo is beszámolt: a baloldali politikus a közel egyperces felvételen a szokásos kampánymondatait ismételgette, és Brüsszelt reklámozta.

Nem véletlenül, hiszen a végén egyértelművé vált, hogy azt fizetett Facebook-hirdetés formájában az európai szocialisták finanszírozták.

Később kiderült, hogy nem csupán egy kampányanyag kering a legnagyobb közösségi oldalon, hanem ennél jóval több. És ami ugyanilyen fontos: ezek mindegyikét az S&D pénzelte.

Azaz a Gyurcsány-párt külföldi pénzből indított kommunikációs offenzívát a kormány járványügyi intézkedései ellen.

Hirdetés

Az Origo ezért megnézte, hogy mennyi az annyi: a Facebook-oldalán elérhető adatok szerint Gyurcsányné eddig 2 860 559 forintot kapott a brüsszeli szocialistáktól.

Ez hozzávetőleges értéknek tűnik, ugyanis az Origo számításai szerint a valós összeg ennél egyértelműen nagyobb, közelít a 3,5 millió forinthoz.

Ezek a Facebook-költések csupán az elmúlt hét napra vonatkoznak. Feltűnő, hogy amíg az európai szocialistáktól megközelítőleg három, három és fél millió forint érkezett, addig a DK ebben az időszakban csupán 150 ezer forintért reklámozta vezető politikusát.

Az első, S&D által finanszírozott hirdetés hétfőn bukkant fel, a reklámanyagok azóta valósággal elárasztották a közösségi oldalt. Jelenleg egyébként százas nagyságrendben futnak a fizetett posztok, ami jól jelzi a kampány intenzitását.

Forrás: 888

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!