Itthon

Mindenkit érint: október 1-től drágul a hivatali ügyintézés – mutatjuk mennyivel

Hirdetés

Október elsejétől emelkednek a közjegyzői eljárások díjtételei, például a hiteles másolatért, jognyilatkozat készítéséért vagy a végrendeletért az eddigi díj nagyjából dupláját kell fizetni – írta hétfői számában a Népszava.

Ahol az ügyérték számszerűsíthető, ott minden értéksávban 4500 forinttal nő a közjegyzői díj. Ahol nem számszerűsíthető az ügyérték, ott a megkezdett munkaórák alapján fizetik a közjegyzőt, októbertől pedig a munkadíj is több mint kétszeresére emelkedik. A jegyzőkönyvi tanúsítvány munkadíja például óránként 3000 forint helyett 8250 forint lesz, a jognyilatkozat, végrendelet óradíja 6000 forintról 11 ezerre nő.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara ismertetője szerint nem drágul ugyanakkor az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó – kamattámogatással érintett – kölcsönszerződés és jelzálogszerződés közokiratba foglalásának díja. Nem kell többet fizetniük azoknak sem, akik élettársi nyilatkozatot tesznek, vagy akik a házastársukkal vagyonjogi szerződést szeretnének kötni. Továbbra is ingyenes marad a végrendeletek országos nyilvántartásba történő bejegyzése is – írja az MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!