Mindent boríthat von der Leyen terve
Drasztikusan átalakulhat az Európai Unió egyik legfontosabb pénzosztó rendszere: Brüsszelben már a kohéziós források teljes újratervezéséről zajlik a vita. A tét Magyarország számára különösen nagy, hiszen az új kormány hosszútávú mozgásterét alapvetően meghatározza az uniós pénzek jövője. A kohéziós politika régióközpontú modellje helyett egy központosítottabb, reformokhoz és stratégiai beruházásokhoz kötött rendszer körvonalazódik. Ez egyszerre adhat esélyt a gyorsabb forrásszerzésre, illetve jelenthet sokkal keményebb brüsszeli kontrollt Budapest felett.
Az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága (DG REGIO) évtizedek óta az európai integráció szolidaritási elvének letéteményese volt, kezelve az uniós költségvetés közel egyharmadát. A Politico friss hírlevelében azonban arról ír, hogy a főigazgatóság az Ursula von der Leyen által szorgalmazott átfogó átstrukturálás áldozatává válhat. Ez pedig nem csupán adminisztratív átszervezést jelentene, hanem a hagyományos, területi alapú fejlesztéseket felváltanák az olyan stratégiai prioritások, mint a védelem vagy a versenyképesség.
A Politico által megszerzett információk szerint a tervezett átalakítás hátterében az a felismerés áll, hogy a jelenlegi, széttagolt alapokon nyugvó rendszer túl lassú és nehézkes a jelenlegi válságok kezelésére. A DG REGIO hagyományos szerepköre, amely a legkevésbé fejlett régiók felzárkóztatására fókuszált, az új struktúrában beolvadhat egy szélesebb, integrált szociális és kohéziós portfólióba. Ez a váltás a kohéziós politika „RRF-esítését” jelentené, ahol a források kifizetése már nem a benyújtott számlákon, hanem előre meghatározott reformok és mérföldkövek teljesítésén alapulna.
A Bizottság jelenleg egy nagy szervezeti felülvizsgálatot készít elő, amelynek végső ajánlásait legkésőbb 2026 végére ígéri, és ennek egyik kifejezett célja az, hogy hogyan lehet a struktúrákat egyszerűsíteni és összehangolni. Ma már nyíltan „policy-based budgetről” beszélnek Brüsszelben, vagyis arról, hogy programok helyett politikai prioritások köré kell szervezni a költségvetést. Ez a szemlélet komoly feszültségben áll a klasszikus kohéziós modellel, amely külön alapokra, többéves programozásra, valamint regionális kategóriákra épült.
A fordulat mögött elsősorban az a tapasztalat áll, hogy a pandémia utáni helyreállítási pénzeket a Bizottság gyorsabban és politikailag célzottabban tudta mozgatni a helyreállítási eszközön keresztül, mint a hagyományos kohéziós csatornákon. Az SG REFORM által kezelt RRF kifejezetten teljesítményalapú eszköz: a pénz nem költségszámlák után, hanem mérföldkövek teljesítése esetén érkezik, a rendszer 2026. december 31-ig fut ki.
2025 júliusában terjesztették elő a 2028–2034-es többéves pénzügyi keretre (MFF) vonatkozó javaslatot, amely radikálisan leegyszerűsíti a költségvetés szerkezetét. A cél a párhuzamosságok megszüntetése, miközben Brüsszel szorosabb ellenőrzést gyakorol a források felhasználása felett a reformok kikényszerítésén keresztül.
A kohéziós politika autonómiája ezzel megszűnne, az új modellben a források nem „járnak” a régióknak, hanem a tagállami kormányok által benyújtott Nemzeti és Regionális Partnerségi Tervek (NRPP) részeként kell küzdeni értük, szigorú teljesítménymutatók mentén.
A költségvetési tervezet nominálisan az eddigi legnagyobb, mintegy 1,8–1,9 milliárdos eurós keretet vázol fel hét évre. Azonban ez a szám már tartalmazza a NextGenerationEU adósságainak visszafizetését is, amely önmagában 149–168 milliárd eurót emészt fel a fenti periódus alatt. A reálértékben tapasztalható stagnálás vagy csökkenés fokozott versenyt teremt az egyes szakpolitikák között.
A javaslat szerint a kohéziós és agrárpolitikai források egyetlen „Európai Alapba” olvadnak össze (NRP Fund). Ezt az alapot a tagállamok a saját partnerségi terveiken keresztül hívhatják le. Ez a centralizáció a tagállami fővárosok kezébe adja a döntést a belső erőforrás-elosztásról, ami Magyarországon is feszült helyzetet teremthet a központi kormányzat és a helyi önkormányzatok között.
A Bizottság 865 milliárd eurót erre a blokkra, 409 milliárd eurót a versenyképességi csomagra, ezen belül 131 milliárd eurót védelemre, biztonságra és űrre irányozna elő. A hivatalos indoklás szerint ez egyszerűbb szabályrendszert, jobb stratégiai koordinációt és rugalmasabb átcsoportosítást tenne lehetővé.
Az NRPP modell lényege, hogy a tagállamoknak egyetlen, átfogó tervet kell készíteniük, amely ötvözi a beruházásokat a strukturális reformokkal. Ez a megközelítés a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) tapasztalataira épít, a kifizetéseket konkrét mérföldkövekhez és célkitűzésekhez kötik.
A költségvetési tervezetről készült elemzések rámutatnak, hogy bár a modell egyszerűbb adminisztrációt ígér, komoly kockázatokat hordoz a gyengébb intézményi kapacitással rendelkező tagállamok számára. Ha egy tagállam nem képes időre teljesíteni egy reformot, akkor a hozzá kapcsolódó összes beruházási forrás kifizetése blokkolódhat. Emellett az NRPP rendszer gyengíti a szubszidiaritás elvét is, mivel a tárgyalások közvetlenül az Európai Bizottság és a nemzeti kormányok között zajlanak, így a régiók és városok érdekérvényesítő képessége jelentősen romolhat. Az Európai Parlament éppen ezért sürgeti a regionális fejezetek kötelezővé tételét az NRPP-ken belül, hogy a források ne ragadjanak meg a tagállami fővárosokban.
Hasonlóan éles a régiók ellenállása is a tervekkel kapcsolatban. Az Európai Régiók Bizottsága 2026 májusi állásfoglalása szerint a következő MFF-rendszerből nem lehet kihagyni a városokat és régiókat a döntéshozatalból, nem szabad a kohéziót, az agrártámogatásokat és más politikákat egyetlen nagy nemzeti „pénzhalmazzá” összeolvasztani.
Mindeközben már a jelenlegi kohéziós ciklusban is ebbe az irányba mozdult el a rendszer. A Bizottság regionális főigazgatóságának összegzése szerint egy év alatt 34,6 milliárd eurót irányozták át 25 tagállamban új prioritásokra, illetve a Bizottság 2025-ös Magyarországról szóló országspecifikus értékelése is azt mutatja, hogy immár kifejezetten ösztönzik a források átirányítását öt uniós stratégiai prioritás felé, köztük a védelem és a stratégiai technológiák felé.
A frissen felálló magyar kormány egyik legfontosabb feladata a befagyasztott uniós források felszabadítása. Az Orbán-kormány idején mintegy 17 milliárd euró maradt zárolva a jogállamisági mechanizmus és más feltételességi eljárások miatt. Ebből 10,4 milliárd euró (3600 milliárd forint) az RRF-hez kapcsolódik, a 2026 augusztusi határidőig fel nem használt források végleg elvesznek. A Bizottság és az új kormány között már áprilisban megkezdődtek a technikai egyeztetések, az uniós tisztviselők szerint Budapestnek május végéig át kell írnia a helyreállítási tervet, a lassú vagy kockázatos projekteket gyorsabban teljesíthető beruházásokra cserélve.
Korábban az Európai Bizottság azt közölte, hogy nem biztosak benne, hogy a Tisza-kormány az idő rövidsége miatt minden forrást haza tud hozni, ezért azt javasolták, hogy csak a 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásra koncentráljanak, a 3,9 milliárd euró pedig hitelt hagyják az asztalon.
A fennmaradó 7 milliárd eurót szintén jogállamisági aggályok miatt fagyasztották be az EU strukturális alapjaiból, azonban ezeknek a feloldására nincs egy szoros határidő.
A Politico által jelzett bizottsági átstrukturálás és a következő uniós költségvetésben bekövetkező változások különösen érzékenyen érintenék Magyarországot. Mivel az ország továbbra is az uniós források egyik legnagyobb nettó kedvezményezettje, a kohéziós politika átalakítása alapvetően változtatja meg a fejlesztéspolitikai mozgásteret.
A centralizált NRPP-rendszerben a Magyar-kormánynak egyetlen tervben kellene összehangolnia a kohéziós, agrár- és belügyi forrásokat. A kormány politikai túlélése így közvetlenül összefüggésbe kerülne a mérföldkövek teljesítésétől. Ha a kormány nem képes időre végrehajtani a vállalt reformokat (például az egészségügy vagy oktatás területén), az közvetlen pénzügyi veszteséget jelenthet az ország számára.
Az NRPP-modell bevezetése esetén a következő hétéves költségvetésben a források elosztása a „győztes mindent visz” logikája felé mozdulhat el: akik képesek hatékonyan reformálni, bőséges forráshoz jutnak, akik elakadnak a belső vitákban, azok jelentős forrásvesztéssel szembesülnek.
Magyarország szempontjából a DG REGIO eltűnése azt jelentené, hogy a jövőben nem csupán fejlettségi szint alapján, hanem kormányzati teljesítmény és stratégiai hozzájárulás az uniós célokhoz (védelempolitika, innováció stb.) révén kell kivívnia helyét az uniós költségvetési asztalnál.
A legnagyobb veszélyt ebben az új modellben az jelenti, hogy a Bizottság kezében sokkal közvetlenebb marad a pénzügyi fegyelmezés eszköze, a reformokkal kapcsolatos kudarcokat sokkal gyorsabban és keményebben büntetheti, így csökkentve a magyar kormány mozgásterét.
