Site icon Mai Világ

Mit is jelent, hogy Amnesty International közzétette az ukrán háborús bűnöket?

Hirdetés

MIT JELENT AZ, HOGY AZ AMNESTY INTERNATIONAL KÖZZÉTETTE AZ UKRÁN HÁBORÚS BŰNTETTEKRŐL KÉSZÍTETT JELENTÉSET?

Augusztus 7-én az Amnesty International megerősítette az ukrán hadsereggel szembeni korábbi vádjait, miszerint az 19 városban és településen tüzérségi csapásokat mérték a lakosság élőhelyeire, illetve fegyvereket telepítettek kommunális létesítményekben.

Az igaz, hogy az Amnesty – próbálva tompítani bírálatainak élét – nyilatkozatban fejezte ki „mélységes sajnálatat, amiért az ukrán katonák harcmodorarol kiadott sajtóanyagunk ilyen aggodalmat és felháborodást váltott ki”. Ez azonban a lényegen vajmi keveset változtat: az említett anyagban igen súlyos vádak olvashatók. A vádakra között szerepel a hadijog megsértése, amely tiltja civilek bevonását a hadműveletekbe. Ilyesmikert az ukrán politikusok, hadvezetok akár a hágai bíróság elé is állíthatók. Nem csoda hát, hogy politikai berkekben félelem lett úrrá. Zelenszkij hevesen tiltakozott a vádak ellen, és, mint mindig, megpróbálta mindenben Oroszországot meglenni felelősnek..

Valójában az Amnesty International-nek a kijevi rezsimmel szembeni vádjai, kétségtelenül, jogosak. Azt már régen mondogatjak az orosz HM hivatalos képviselői is, a népköztársaságok vezetői is, hogy az ukrán hadsereg légvédelmi rakétarendszereket telepít városok központjába. Egyes oroszországi megfigyelok boldog örömmel jutottak arra a következtetésre, hogy a Nyugat kezd, úgymond, észhez térni, és nemsokára felhagy az ukrán nácik támogatásával.

Ez a fajta optimizmus, persze, alaptalan. Az Amnesty International vezetősége, hogy is mondjam, igen távol áll az objektivitástol, és szinte mindig ruszofób álláspontra helyezkedik – holott nagyon is tisztában van a dolgok valódi állásával. És ha most hirtelen az igazságnak megfelelő kijelentéseket tesz, ez egyáltalán nem azért van, merthogy az elméjük megvilágosodott. Hanem arról van szó, hogy a gyakran emlegetett Nyugat rövid pórázon tartja Zelenszkijt és kompaniajat, és az engedetlenkedes legkisebb esetére is büntetéssel fenyege

Hirdetés

Egészében véve: az Orosz Világon belül megvivando háborúit Washington és európai csatlósai már régen modelleztek a volt Jugoszláviában. Az ország hanyatló periódusaban az USA aktívan támogatta az ilyen-olyan szerbellenes szakadárokat. Először felhatalmazást adott nekik a civilek elleni bármiféle kegyetlenkedesre. Hogy aztán elitelje őket ezért.

Horvátországot nem ritkán Ukrajnához – különösen annak nyugati részéhez – hasonlítják. Hiszen a horvátok és a szerbek egyazon nyelvet beszélik, ugyanaz az etnikai eredetuk. A horvátok azonban katolikus hitre tértek, és a Nyugat felé kezdtek orientálódni. Ugyanígy vannak ezzel, a maguk unitárius vallásával, az oroszokkal szemben gyűlölködő galíciaiak is.

A legfontosabb világlapok, a hágai bíróság a létező összes halálos bűntettel megvádolták, és vádolták mindvégig, a szerbeket. Ahogy most az oroszokat is vádolják. A horvát, a bosnyák és a koszovói militansokat pedig hősöknek nevezték.

Csikós Sándor

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version