Itthon

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt

Megkezdődött a Fidesz 32. kongresszusa, amelyen 901 küldöttet delegáltak. Tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében Orbán Viktor pártelnök. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a korrupciót, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

A választási vereség után tart kongresszust a Fidesz. A múlt héten Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy a tervek szerint a Fidesz kongresszusa alapszabály-módosításról dönt, amely alapjaiban megváltoztatná a Fidesz szervezeti felépítését. A választókerületi rendszer megszűnik, a Fidesz szervezete az önkormányzati rendszerhez igazodik, a pártban települési csoportok és megyei választmányok dolgoznak majd – közölte. A megyei választmányok megyei elnököket választanak, akik automatikusan tagjai lesznek az új elnökségnek. Hozzátette: a Fidesz Országos Elnöksége jelentősen bővül, így a jövőben húsz megyei (fővárosi) elnökből, az Országos Választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, illetve a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből áll majd. A kongresszuson egy évre újra pártelnökké választhatják Orbán Viktort, aki várhatóan egyedüli jelölt lesz a posztra.

Orbán Viktor a kongresszus előtt arról beszélt, hogy gazdasági és politikai káosz felé tart az ország, pártjának pedig ellenzéki pártként feladata ennek megakadályozása. A kérdésre, hogy nem lenne-e jobb a Fidesznek nélküle, a pártelnök közölte, „erről is fogok beszélni a kongresszuson”. A nemzetközi politikai szerepvállalásával kapcsolatos kérdés elől szintén kitért a volt miniszterelnök. Az ukrán pénzszállítók elleni akció kapcsán annyit mondott, hogy ajogszabályoknak megfelelően történt minden.

Kövér László köszönetet mondott azért, hogy 16 évig az Országgyűlés elnöke lehetett, majd bocsánatot kért, hogy hibáival, mulasztásaival, maga is hozzájárult, hogy ez nem volt elég a folytatás lehetőségének megszerzéséhez. Kövér László az első világháború óta eltelt 100 év legsikeresebb időszakának nevezte a Fidesz 2012–2022 közti kormányzását, ugyanakkor hajlandó elfogadni ellenfeleik kritikát, hogy az utóbbi években nem kormányoztak elég jól. Szerinte a Tisza retorikája a Rákosi-érát idézi, Magyar Pétert pedig „Ungarische Péternek” nevezte. A Tiszát „külföldről idemanipulált csapatnak” nevezte, szerinte az új kormány „könny- és verejték áradatot” hoz az országra. „Az új Lenin-fiúk nem Szamuely páncélvonatán, hanem a cukorhegyiek digitális sztrádáján száguldoznak” – tette hozzá. „Megtanultuk, hogy minden 133. nap után eljön a 134. is egyszer” – fogalmazott, hozzátéve: egyszer minden árulás és gonosztett számon kéretik, ha nem ezen a Földön, akkor máshol, ahol a jogi csűrés-csavarás már nem segít. Kövér szerint a tatárok és a török puszítását is túlélte az ország, így a „brüsszeli bábok” pusztítását is túl fogják élni.

Orbán Viktor: Választási stratégiánk végig hibás volt

Tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében a pártelnök. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje.

Hidvéghi Balázs volt EP-képviselő, ma országgyűlési képviselő szerint meghatározó volt a Fidesz-ellenes hangulat a választáson, „ami népszavazás lett”, miközben a kampány „zagyva” lett, és a háború és béke témája nem találkozott a szavazókkal. Úgy fogalmazott, megbocsáthatatlan bűn volt a választóknak a kegyelmi ügy és a Szőlő utcai botrány, szerinte az utóbbinak nem volt megnyugtató felelősségre vonása. Úgy véli, hogy a Fidesz elvesztette a középosztályt, nélkülük pedig nem lehet nyerni. Gyakran rossz stílusban kommunikáltak, dölyfösen, modorosan, és ezt tovább rontotta a fideszes elit viselkedése. Mint mondta, nem volt rá szándék, de a Fidesz oroszpártivá vált a köztudatban, és vele szemben jelent meg a „ruszkik, haza!” szlogenje.

Révész Máriusz, az Orbán-kormány volt aktív Magyarországért felelős államtitkára szerint a választási vereség mögött nemcsak politikai, hanem súlyos morális problémák is álltak. Mint fogalmazott, a sok építkezés és fejlesztés közben „szíven ütötte a hír”, hogy Balásy Gyula évente 10 milliárdot vett ki a cégeiből, mint mondta, „ez nagyon fájt neki”. Úgy véli: morálisan sok hibát vétett a Fidesz, és ha nem néznek szembe ezekkel, és nem vetik ki maguk közül, akik ezeket a helyzeteket okozták, akkor nem lesz megújulás. Mint mondta, elvesztették a keresztény középosztályt, és őket úgy lehet visszaszerezni, „ha morálisan rendezik a sorokat.”

A felszólalók után megkezdődött a szavazáskör, a „látható többség” elve alapján.

Először egyhangúlag elfogadták Kövér László válaszmányi elnök és az országos választmány beszámolóját az országgyűlési választásokról.

A kongresszus elfogadta Orbán Viktor és az elnökség beszámolóját, és a „küldetési nyilatkozatot”. Itt egyetlen ellenszavazat volt.

A mandátumigazoló, majd a felügyelő és számvizsgáló bizottság beszámolóját is elfogadták.

  • Egyhangúlag elfogadták a „Határozat a migrációs paktum elutasításáról” nyilatkozatot.
  • Elfogadták a „Tiltakozunk a demokratikusan megválasztott közjogi méltóságok erőszakos elutasítása ellen” című nyilatkozatot is.
  • Ezután két ütemben (módosító csomag, majd a teljes, egységes alapszabály) elfogadták a Fidesz alapszabályának módosítását, mindkét szavazás szintén egyhangú volt.

Ez azt jelenti, hogy véget ért a választókerületi rendszer a pártban, és minden vámegyei elnök is automatikusan az elnökség tagja lesz.

Ezután következik a titkos szavazás a pártelnökről, és a négy alelnökről.

Amíg a szavataszámlálók a voksokat számlálták, újabb szónokok következtek. Először Navracsics Tibor volt önkormányzati miniszter lépett szólásra. Ő kapta azt a megbízást Orbán Viktortól, hogy alakítsa meg a Fidesz önkormányzati kabinetjét. Embertelen és működésképtelen Magyarországot kaptunk az elmúlt két hónapban, féktelenséget fékek és ellensúlyok helyett – mondta, hozzátéve: meg kell védenünk magunkat, hiszen mi a polgárok pártja vagyunk! Az elmúlt 16 évre büszkék lehetünk, soha ennyit nem erősödött a magyar polgárság – mondta. Hangsúlyozta: szüksége van a Fidesznek a jó polgármesterek tapasztalataira, tanácsaira, hiszen sok helyen 70 százalék fölötti győzelemmel vezetnek városokat fideszesek. A polgármesterek, az önkormányzatok a mi aranytartalékunk, ők utat mutathatnak nekünk – mondta.

Navracsics Tibor után a Védvonal vezetője, Czunyiné Bertalan Judit következett, aki a tiszás „uszításról, hergelésről, majd bosszúvágyvezérelt kormányzásról” beszélt, mondván: ezt meg kell állítani. Rákosihoz és a Lenin-fiúkhoz hasonlította a mai kormányzó erőket, akiknek a szemében „lassan a fideszesek a kulálok, az osztályellenségek”.

Harrach Péter (KDNP) a keresztény Magyarország eszméjének, a kereszténydemokráciának a fontosságáról beszélt.

Hirdetés

Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő a Fidesz alapítására és hosszú, immár 38 éves történetére emlékezett. „A Fidesz selejtjéből lett a Tisza pártelitje” – mondta, hozzátéve: „ma a Fidesz selejtjének bosszúja zajlik.” „Brüsszel már rég nem integrációt, hanem asszimilációt akar, a nemzeti szuverenitásról való teljes lemondást” – fogalmazott, majd a migráció és a „genderérzékenyítés” elutasításáról beszélt.

cikkünk frissül!

loading...
no_div: false });
error: Content is protected !!