Site icon Mai Világ

Most minden kiderül: nyilvános lesz a KGB-archívum

Hirdetés

Nyilvánosságra hozzák Lettországban csütörtökön az egykori szovjet kommunista Állambiztonsági Bizottság (KGB) archívumának egy részét – közölte a lett nemzeti levéltár, amely a honlapján tervezi közzétenni a dokumentumokat.

A levéltár internetes oldalán tájékoztatott arról, hogy új, nyilvánosan elérhető digitális forrás kezdi meg munkáját.

„Február 20-án délután különleges digitális forrás kezdi meg munkáját, ahol közzé fogják tenni a Lett Szovjet Szocialista Köztársaság Állambiztonsági Bizottságának tevékenységével kapcsolatos dokumentumokat, a volt KGB dokumentumainak megőrzéséről és felhasználásáról szóló és a KGB-val való együttműködés tényét rögzítő törvénnyel összhangban” – áll a levéltár honlapján.

A lett nemzeti levéltár korábban jelezte, hogy a KGB-archívumokba bárki betekinthet előzetes regisztráció, személyes adatainak bemutatása, illetve az általa megtekinteni kívánt anyagok felhasználási céljának közlése után.

A nyilvánosságra hozandó dokumentumok között lesznek az egykori KGB-munkatársak telefonkönyvei, a szervezet statisztikai és betűrendes kartotékai, a KGB-val együttműködő külső operatív munkatársak nyilvántartásai és a lett kommunista párt központi bizottságának neveit tartalmazó listák.

Hirdetés

A dokumentumokat az eredeti sorrendben hozzák nyilvánosságra, nagy részük kézzel, orosz nyelven készült.

A KGB-dokumentumok egy részének a világhálón való nyilvánosságra hozására a lett parlament által korábban jóváhagyott és az elnök által aláírt törvénnyel összhangban kerül sor.

A totalitárius rezsim következményeinek dokumentálásával foglalkozó lett központnak december 3-ig kellett átadnia az iratokat a lett nemzeti levéltárnak azok december 31-ig történő nyilvánosságra hozatalához internetes oldalán.

A tervek szerint 2019. május 1-jétől további, a KGB tevékenységével kapcsolatos dokumentumokat tesznek közzé digitalizálásukat követően.

Forrás: demokrata

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version