Site icon Mai Világ

Moszkva jócskán bevásárolt iráni rakétákból

Hirdetés

Irán nagyszámú nagy teljesítményű felszíni ballisztikus rakétát szállított Oroszországnak, tovább mélyítve ezzel a két ország közötti katonai együttműködést – közölte a Reuters hat forrásra hivatkozva.

Három iráni forrás szerint

Irán mintegy 400 rakétát szállított Oroszországnak köztük számos rövid hatótávolságú ballisztikus fegyvert, például a Zolfaghar Fateh-110 családjába tartozó rakétát. Ez a közúti indítású rakéta 300 és 700 km közötti távolságból képes célpontokat eltalálni a szakértők szerint.

Az iráni védelmi minisztérium és a Forradalmi Gárda – az iráni ballisztikus rakétaprogramot felügyelő elit alakulat – nem kívánt nyilatkozni az ügyben a Reutersnek. Az orosz védelmi minisztérium egyelőre nem reagált a hírügynökség megkeresésére.

Egy iráni katonai tisztviselő – aki a többi forráshoz hasonlóan az információ érzékenysége miatt kérte, hogy ne nevezzék meg – azt mondta, hogy legalább négy rakétaszállítmány érkezett az oroszokhoz, és a következő hetekben továbbiak is érkeznek majd. További részletekkel nem kívánt szolgálni.

Hirdetés

Egy másik magas rangú iráni tisztviselő szerint a rakéták egy részét hajóval szállították Oroszországba a Kaszpi-tengeren keresztül, míg a többi repülővel érkezett az országba. „Lesznek még szállítmányok” – tette hozzá.

Nincs okunk eltitkolni. Bármelyik országba exportálhatunk fegyvereket, ahová csak akarunk”

 mondta.

A Pentagon egyelőre nem reagált a Reutersnek a rakétaszállításokkal kapcsolatban.

Irán keményvonalas klerikális vezetői folyamatosan igyekeznek elmélyíteni a kapcsolatokat Oroszországgal és Kínával, hogy így álljanak ellen a Nyugat elszigetelési kísérleteinek.

Hirdetés

Egy másik katonai tisztviselő elmondta, „ez a katonai partnerség Oroszországgal megmutatja a világnak Irán védelmi képességeit”. Hozzátéve, hogy

ez nem jelenti azt, hogy Oroszország oldalára állunk az ukrajnai konfliktusban”.

A Nyugat aggódik

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szeptemberben Teheránban találkozott az iráni Forradalmi Gárda légierejének vezetőjével, Amirali Hajizadehvel, amikor is iráni drónokat, rakétákat és légvédelmi rendszereket mutattak be neki – jelentette az iráni állami média.

A múlt hónapban pedig az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök és iráni kollégája, Ebrahim Raisi hamarosan széles körű új együttműködési szerződést ír alá, a decemberi moszkvai tárgyalásokat követően.

Egy, az ügyben tájékozott nyugati diplomata megerősítette a Reutersnek, hogy az elmúlt hetekben iráni ballisztikus rakétákat szállítottak Oroszországnak, anélkül, hogy további részleteket közölt volna. Elmondta, hogy a nyugati nemzetek aggódnak amiatt, hogy Oroszország és Irán együttműködése megerősítheti a perzsa állam pozícióit.

Hirdetés
Hirdetés

Mandiner

Hirdetés
loading...
Exit mobile version