Site icon Mai Világ

Nagy a baj Romániában

Hirdetés

Komoly gondok vannak Romániában a költségvetéssel, a kiadások sokkal nagyobb tempóban nőnek, mint a bevételek, és nem világos, hogy az így keletkező hiány mivel lehetne betömni.

Komoly aggodalomra adnak okot az államháztartás márciusi adatai Romániában – írja a Maszol. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az első tavaszi hónapban a központi költségvetés bevételei kilenc százalékkal nőttek a 2022-es szinthez képest, míg a kiadások 25 százalékkal haladták meg a tavalyiakat.

Az áfából származó bevételek tekintélyesnek tűnő mértékben, 23 százalékkal nőttek márciusban, azonban ez hatalmas visszaesés az év első két hónapjához képest, amikor 47 százalékos volt a növekedés. Ráadásul ez a növekedés nagyrészt az infláció következménye, illetve annak, hogy a kormány tudatosan késlelteti az áfa-visszatérítést a cégeknek.

Míg az áfabevételek alakulása csupán aggasztó, addig három másik mutató terén a helyzet a súlyos és a katasztrofális közti tartományban helyezkedik el. Márciusban az államkasszába mindössze 0,6 milliárd lej folyt be a nyereség után fizetett társasági adó formájában, 45,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A versenyszféra által elért profit meredek zuhanása sokat elmond a gazdaság állapotáról. Januárban és februárban még csak 14 százalékkal csökkentek a társasági adóból származó bevételek.

A fejlesztési ráfordítások 1,8 milliárd lejt tettek ki, 14 százalékkal maradtak el a tavalyi szinttől, hitelek törlesztésére 1,3 milliárd lejt fordított a kormány, 30 százalékkal többet, mint 2021 márciusában. A kiadások 6,3 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket, míg az első két hónapban összesen 9,5 milliárd lej volt a deficit. Mindezek fényében fölöttébb kétséges,hogy megvalósítható lenne a 2022-es költségvetés.

Hirdetés

napi.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version