Kijevi technológiával épülhet dróngyár az Egyesült Államokban az ukrán és az amerikai fél legújabb védelmi megállapodása értelmében.
Ukrajna és az Egyesült Államok közös dróngyártásba kezd, amelynek keretében egy amerikai gyárban állítanak majd elő pilóta nélküli repülőeszközöket ukrán technológia segítségével. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy pénteken sugárzott interjúban beszélt arról, hogy Kijev gyorsan szeretne építeni a Washingtonnal kötött kezdeti megállapodásra.
Az ukrán államfő Laura Loomer amerikai jobboldali bloggernek nyilatkozva kifejtette, hogy a dróntechnológia folyamatosan változik. Az ukrán fejlesztésű eszközök jelenleg már háromezer kilométernél nagyobb távolságra is képesek elrepülni, a jövőben pedig még ennél is nagyobb hatótávolságot érhetnek el.
A Straits Times kiemelte, Kijev az Oroszországgal vívott, immár négy éve tartó konfliktus során kiemelkedő eredményeket ért el a drónfejlesztés terén, az elért eredményeket pedig megosztja a szövetségeseivel is. „Ez egy fontos technológia, amellyel mi rendelkezünk, miközben Amerikának is nagyszerű technológiája van, így a drónmegállapodásunk mindkét fél számára előnyös. Egy nagy gyárat fogunk építeni az Egyesült Államokban, ahol saját gyártósorokat szeretnénk felállítani” – fogalmazott Zelenszkij az X-en közzétett interjúban.
A megállapodás részletei
A megállapodás részleteit jelenleg is egyeztetik, mivel az ukrán elnök a tervek szerint kedden tárgyal majd Donald Trump amerikai elnökkel. Egy Washingtonban dolgozó, a tárgyalásokra rálátó forrás szerint a találkozó előtt véglegesítik a pontos részleteket.
Kijev korábban már beleegyezett abba, hogy drónokat exportáljon az Egyesült Államokba, hogy ezzel részt vegyen a Pentagon drónfölényt célzó programjában. Hat ukrán vállalat kapott engedélyt arra, hogy egyenként körülbelül száz drónt szállítson az amerikai piacra. Ukrán sajtóhírek szerint a felek már aláírták azt a szándéknyilatkozatot, amely megalapozza a közös gyártásra irányuló partnerséget.

