Bár jó érvek szólnak amellett, hogy az európai parlamenti választások fő kérdése a mérsékelt és a radikális politikai pártok erőviszonyának alakulása volt, valójában egy rejtett változás szabhatja meg, hogy mit hoz a jövő a következő években.
Az európai parlamenti választásokat értékelő kommentárok írói kétféle – egymással homlokegyenest ellenkező – következtetésre jutnak: a szavazással semmi sem változott az Európai Unióban, illetve a választással minden megváltozott az EU-ban. Mindkét következtetés mögé masszív érvek sorakoztathatók fel – írja háttércikkében Gideon Rachman, a Financial Times (FT) publicistája.
Az első álláspontot vallók arra hivatkoznak, hogy mint eddig, ezután is az Európa-párti pártok alkotják majd az Európai Parlament (EP) domináns politikai erejét. Az unióellenes pártok mandátumainak száma alig nőtt: korábban a parlament ötödét foglalták el, míg a jövőben a képviselői helyek negyede lesz az övék. A német, a dán és a holland nacionalista politikai erők a várakozásoktól elmaradó eredményt értek el az EP-szavazáson. Akik szerint minden megváltozott, azok arra hivatkoznak, hogy a hat legnagyobb népességű uniós tagország közöl négyben, Franciaországban, Lengyelországban, Nagy-Britanniában és Olaszországban euroszkeptikus párt nyerte a európai választást.
Ezek az értékelések azért vezettek egymással ellentétes következtetésre, mert csupán egy kérdésre koncentrálnak: mit hozott az EP-választás az uniópárti és az euroszkeptikus pártok összecsapásában. Ha azonban egy másik kérdést teszünk fel, akkor világosabb trendet láthatunk. Ez a kérdés így szól: mi történt az európai politika eddigi domináns pártjaival? A válasz röviden az, hogy a mérsékelt bal és jobb is hanyatlik. Nem csupán a populisták vesznek el tőlük szavazókat, hanem azok a politikai erők, a zöldek és a liberálisok is, amelyek a városi középosztályban találják meg a szavazóbázisukat.
Franciaországban a hagyományos bal- és jobbközép együtt 15 százalékon végzett, miközben a szélsőjobb, a liberálisok és a zöldek összesen 60 százalékon. Olaszországban az előbb csoport 31 százaléknyi szavazatot kapott, míg a populista pártok 58 százaléknyit. Nagy-Britanniában a toryk és a munkáspártiak alig több, mint 23 százaléknyi szavazatot zsebeltek be és a mérsékelt jobb és bal együtt még a hagyományosan stabil Németországban is 50 százalék alá szorult (a zöld párt 20, a szélsőjobb 11 százalékos eredményt ért el).
Ez azt mutatja: a politika szervezetek hagyományos igazodása a nagy társadalmi osztályokhoz, ami a 19. és 20. században meghatározó volt, veszít a jelentőségéből. Az európai szavazókat egyre inkább motiválják korábban kevésbé jelentős ügyek, például a klímaváltozás fenyegetése, vagy az identitásuk megőrzése és a bevándorlás alakulása. Ennek eredményeként növekedni fog a politikai bizonytalanság, ami megnehezítheti az uniós döntéshozatalt.
Hiába EU-párti a bal- és a jobbközép, illetve a liberálisok és a zöldek, számos fontos kérdésben mást képviselnek. Ilyen a klímaváltozás vagy az eurózóna reformja. A helyzetet súlyosbítja Angela Merkel német kancellár jövője. Az általa vezetett nagykoalícióban részt vevő szociáldemokrata SPD rossz EP-választási szereplése miatt kihátrálhat a kormányzásból, megbuktatva a kormányt, miközben Merkel saját konzervatív pártján, a CDU-n belül is egyre kevésbé tolerálják, hogy béna kacsaként vezeti az országot előre bejelentett, két év múlva esedékes visszavonulása előtt.
Ha Merkel rákényszerül az idő előtti visszavonulásra, akkor az EU elveszti domináns politikai vezetőjét. Ugyanakkor hiába marad, akkor is érezhető lesz az európai politika töredezetté válásának hatása, miközben olyan ügyekben kellene dönteni, mint az euró jövője, a migráció közös kezelése, a brexithez fűződő viszony vagy a Kínával kapcsolatban követendő politika. A bizonytalanság első tesztje az EU új felső vezetőinek kiválasztása körüli politikai huzavona lesz. Ezt elvileg nagyon gyorsan lezavarhatnák, ám ha patthelyzet alakul ki, akkor elhúzódhat a vita.
Eközben vannak ügyek, amelyek ráéghetnek az uniós vezetők körmére. Nagy-Britannia uniós kilépésének határideje október 31., felmerülhet a kérdés, hogy ezt meghosszabbítsák-e vagy hagyják távozni a briteket válási megállapodás nélkül, ami Európában is komoly gazdasági károkkal járna. Emellett piaci események, például az euróra nehezedő nyomás kiújulása is gyors cselekvésre kényszerítheti a kontinens vezetőit.
A végső kérdés az, vajon fokozatosan szétzilálódik-e az EU vagy halad a szorosabb unió felé, amely meg tudja védeni Európa közös érdekeit – jut el végkövetkeztetéséhez az FT cikkírója. Ez nagyon fontos, mert ettől függ, hogy a világ kizárólag az USA és Kína ellenségeskedésének színtere lesz-e (színezve Oroszország kárörvendő szerepével). Látva a kibontakozó kereskedelmi háborút, ez nem elvont probléma – a politikai bénultság és szétaprózottság olyan luxus, amit az EU vélhetően nem engedhet meg magának mostanában.