Lengyelország, Magyarország és a Cseh Köztársaság azzal, hogy megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők kötelező áthelyezésére szolgáló átmeneti és időben korlátozott mechanizmusnak való megfelelést, nem teljesítette az uniós jog szerinti kötelezettségeit – véli Eleanor Sharpston főtanácsnok, aki szerint az Európai Bíróságnak is ezt kellene megállapítania az erről szóló perben.
Az Európai Bíróság főtanácsnoka állásfoglalásában úgy vélte, hogy Lengyelország, Magyarország és a Cseh Köztársaság nem hivatkozhatnak a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos hatásköreikre egy olyan érvényes uniós intézkedés alkalmazásának mellőzése céljából, amellyel nem értenek egyet. Az Európai Bíróság által kiadott közleménye emlékeztet rá, hogy 2015 nyarán Európát érintő migrációs válságra válaszul, az Európai Unió Tanácsa két határozatot fogadott el, hogy segítséget nyújtson Olaszországnak és Görögországnak a migránsok tömeges beáramlásának kezelésében. Ez a két – áthelyezésről szóló – határozat részletes szabályokat vezetett be 40 ezer, illetve 120 ezer nemzetközi védelmet kérelmező áthelyezésére vonatkozóan.
Szlovákia és Magyarország sikertelenül kifogásolta e határozatok egyikének jogszerűségét: 2017. szeptember 6-i ítéletében az Európai Bíróság (EB) elutasította ezeket a kereseteket, és többek között megállapította, hogy:
- ez a mechanizmus valóban hozzájárult ahhoz, hogy Görögország és Olaszország (az úgynevezett frontországok) kezelni tudja a 2015-ös migrációs válság hatását,
- a mechanizmus pedig arányos.
Ezzel párhuzamosan 2017 decemberében az Európai Bizottság kötelezettségszegés megállapítása iránti kereseteket indított az Európai Bíróság előtt az említett három tagállammal szemben. E párhuzamos eljárásokban az Európai Bizottság azt állítja, hogy a három alperes tagállam nem teljesítette az áthelyezésről szóló határozatokban foglalt azon kötelezettségét, hogy „vállalja” meghatározott számú nemzetközi védelmet kérelmező befogadását, következésképpen pedig azokat a kötelezettségeit sem teljesítette, hogy segítséget nyújt Olaszországnak és Görögországnak oly módon, hogy saját területére helyez át kérelmezőket annak érdekében, hogy az egyéni kérelmek érdemi vizsgálatát ott folytassák le.
Eleanor Sharpston főtanácsnok azzal az érvvel kapcsolatban, amely szerint az áthelyezésről szóló határozatoknak való megfelelés megakadályozta volna, hogy a három alperes tagállam ellássa a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos feladatait, amelyek területén e tagállamok kizárólagos hatáskörrel rendelkeznek, arra emlékeztet, hogy az áthelyezésről szóló határozatokkal összhangban a „nemzetbiztonsági és közrendi kérdésekre az egész áthelyezési eljárás során, a kérelmező átadásának megtörténtéig figyelemmel kell lenni”, valamint hogy ez a határozat kifejezetten fenntartotta a tagállamok számára azt a jogot, hogy megtagadják a kérelmezők áthelyezését, noha kizárólag abban az esetben, ha alapos okkal feltételezhető, hogy az illető veszélyt jelent a nemzetbiztonságra vagy a közrendre nézve. A főtanácsnok szerint a három alperes tagállam teljes mértékben biztosíthatta volna polgárainak biztonságát és jóllétét, ha maguk az áthelyezésről szóló határozatok alapján tagadta volna meg valamely konkrét kérelmező befogadását, ily módon gyakorolva „a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatásköröket”.
Ezen túlmenően, a menekültügyi vívmányokkal kapcsolatos másodlagos uniós jog olyan megfelelő jogszabályi kerettel szolgál, amelyen belül a tagállamoknak a nemzetbiztonsággal, a közrenddel és a közösség védelmével kapcsolatos jogos aggályait lehet kezelni az egyes nemzetközi védelmet kérelmezőkkel kapcsolatban. A főtanácsnok ezért úgy véli, hogy maga az uniós jog biztosítja a tagállamok számára a megfelelő eszközöket arra, hogy az uniós jogi kötelezettségekkel összefüggésben egy adott kérelmezővel szemben felmerülő jogos nemzetbiztonsági vagy közrendi aggályaikat kezelni lehet. Az uniós jog azonban nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy kategorikusan figyelmen kívül hagyják ezeket a kötelezettségeket. A tagállamoknak a társadalmi és kulturális kohézió megőrzéséhez fűződő jogos érdekeit emellett az uniós jog szerinti kötelezettségeik teljesítésének egyoldalú és teljes megtagadásától eltérő, kevésbé korlátozó eszközök is hatékonyan megóvhatják.
A főtanácsnok másodszor elutasítja azt az érvet, amely szerint a három alperes tagállamot a kérelmek hatalmas számának feldolgozásában rejlő kockázatok mentesítették az áthelyezésről szóló határozatokkal életbe léptetett mechanizmusban való részvételre irányuló jogi kötelezettsége alól. A főtanácsnok hangsúlyozza, hogy az áthelyezésről szóló határozatok igenis megfelelő mechanizmust biztosítottak a nemzetközi védelmet kérelmezők igen nagy számának a frontországokból más tagállamokba való áthelyezésével kapcsolatos bonyolult kérdések és logisztikai feladatok kezelésére. Magukat a határozatokat ezért nem lehet józanul „diszfunkcionálisnak” minősíteni.
Az egyértelmű szükséghelyzetben a frontországoknak és a potenciális áthelyezési céltagállamoknak egyaránt feladata volt biztosítani, hogy a mechanizmus megfelelően működjön, és hogy ily módon az áthelyezésekre kellő számban kerülhessen sor ahhoz, hogy enyhüljön a frontországokra nehezedő, elviselhetetlen nyomás. Erről szól a szolidaritás – jegyezte meg a főtanácsnok. Véleménye szerint az áthelyezésről szóló határozatok végrehajtására vonatkozó bizonyos jelentésekből az is nyilvánvaló, hogy az áthelyezésre irányuló kötelezettségekkel kapcsolatban problémákkal szembesülő más tagállamok az e határozatok szerinti kötelezettségeik alól ideiglenesen mentességet kértek és kaptak. Ennélfogva, ha a három alperes tagállam valóban jelentős nehézségekkel szembesült, a szolidaritás elvének tiszteletben tartása érdekében egyértelműen ez volt a megfelelő irányvonal, nem pedig az, hogy egyoldalúan úgy döntenek, hogy nem felelnek meg az áthelyezésről szóló határozatokban foglaltaknak.
Záró megjegyzéseiben a főtanácsnok hangsúlyozza, hogy a jogállamiság tiszteletben tartása a kötelezettségek teljesítésével is jár. E kötelezettségek amiatti mellőzése, hogy azok egy adott helyzetben kellemetlenek vagy népszerűtlenek, veszélyes első lépés a jogállamiság vezérelte rendezett és strukturált társadalom lebontásának irányába. A rossz példa különösen ártalmas akkor, ha azzal tagállam jár elöl.
Ezen túlmenően, a lojális együttműködés elve értelmében minden tagállam joggal várhatja el, hogy más tagállamok kellő körültekintéssel teljesítik kötelezettségeiket. A főtanácsnok végezetül megjegyzi, hogy a szolidaritás elve olykor szükségszerűen a terhek megosztásának elfogadását vonja maga után.
Az Európai Bíróság közleménye a fentiek mellett emlékeztet, hogy a főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot. A főtanácsnok feladata, hogy teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozó javaslatot terjesszen a bíróság elé. Az Európai Bíróság bírái most kezdik meg a tanácskozást a jelen ügyben.
Az ítéletet későbbi időpontban hozzák meg.
Forrás: napi.hu