Nagyon rossz híreket kapott Koós János – erre nem számított
A mindig jókedvű Koós János csak két dologtól lesz szomorú.
Az egyik, ha eszébe jut elvesztett barátja, Bajor Imre, a másik, a kézsérülése. A bal karját a tavalyi balesete óta nem tudja felemelni.
Hiába műtötték meg, hiába járt sokáig gyógytornára, szembesülnie kellett vele, hogy ez az állapot már nem fog javulni.
Koós János tavaly januárban még nem gondolta, hogy egy apró figyelmetlenség miatt, megváltozik az élete. Mint mondja: ha tudta volna, akkor tavaly januárban sokkal óvatosabban megy saját udvarukon a kapu felé. Valamiben megbotlott, elesett, és nagyon erősen megütődött a bal válla. Nagy fájdalmat érzett,de nem akart egy ilyen „csekélység” miatt orvoshoz menni. De felesége addig győzködte, hogy végül autóba ültek.
Sacikám, az én okos Sacikám, akkor is jobban tudta mit kell tenni
– mesélte Koós János.
„Ahogy az orvos elkezdte óvatosan nyomkodni, azt hittem, ott maradok, úgy fájt. Rögtön elküldött röntgenre, ott derült ki, hogy nem csak simán megütődött a vállam, hanem csúnyán ki is ficamodott. Olyannyira, hogy műteni is kellett. S bár az operáció jól sikerült, sokáig voltak még komoly fájdalmaim. Aztán hónapokig jártam gyógytornára, szépen haladtunk a rehabilitációval, egyre jobban tudtam használni a kezem.”
Amikor vége lett az előírt gyógytornának, otthon még kellett gyakorlatokat végezni a népszerű énekesnek. Nem tudja, hogy ott rontott-e el valamit, de az biztos, hogy nem tudja felemelni a kezét, csak hasmagasságig. Visszament az orvoshoz, aki rossz hírt közölt vele: ezen már nem tud segíteni…
Nagyon elkeseredtem, mert több dologban is zavar, hogy nem tudom felemelni a kezem.
„Szerintem mindenki tudja rólam, hogy mennyire szeretek vitorlázni, többszörös bajnok is vagyok, mindig is volt, most is van vitorlásom. Amikor meghalt Bajor Imi barátom, először nem akartam többet vitorlázni, mert sokszor mentünk a hajómmal együtt. De aztán rájöttem, hogy éppen az tesz jót, ha vízre teszem a vitorlást. A kezem miatt tavaly nyáron összesen kétszer voltam kint, akkor is a lányomékkal. Réka szerencsére gyermekkora óta jött velünk, meg is tanulta, mit kell tennie a hajón, le is vizsgázott. Így már nem ugyanaz, ha nem én irányítom! Arról nem beszélve, hogy szeretek focizni, de már azt sem merem. Ha véletlenül elesek, ami ebben a játékban benne van, nehogy még nagyobb baj legyen belőle. Nem akarok lebénulni. Még szerencse, hogy fellépés közben nem zavar, mert jobbkezes vagyok.”
Forrás: ripost
